Ami nem égett el, az szétrohad

2014.08.09. 08:39
A tetőt leégető tűz után most az eső sodorja veszélybe a Kodály köröndön álló palotát, amelyben pénteken kis időre bemehettek a lakók, akik elkeserítő állapotokat találtak, szervezetlenségre, dezinformációkra panaszkodtak. A társasház szakembere szerint az elhárítási munka nem volt elég gyors. A rendőrség a tűzön túl már 14 éve kezdett felújítást érintő szerződések után is nyomoz.

Versenyt futnak az idővel annak a Andrássy úton lévő háznak a lakói, amelyiknek a tetejét és harmadik emeletét három hete tűz pusztította el. Az oltási munkák miatt a második emeletet is érte víz, ráadásul a tető és a legfelső szinten födém nélkül maradt ház állapotát tovább rontották az elmúlt napok esőzései is.

A földszint és az első emelet lakói a héten újabb, 20-40 perces lehetőséget kaptak, hogy otthonaikból kimentsék a legszükségesebbeket. (A rosszabbul járt második emeletiek pár nappal korábban mehettek fel.) A jövő héten az önkormányzat szerint – miután fokozatosan elhárítják a közvetlen életveszélyt – hosszabb időre is bejöhetnek a lakók, hogy akár bútoraikat is elvigyék az lakásaikból, legalábbis onnan, ahonnan még érdemes.

Dögszag az Andrássyn

A legnagyobb ellenség a beázás, a penész, de a helyzetet még a pánikszerűen otthagyott hűtőszekrények is bonyolítják. A rothadó ételek szaga hullámokban csap ki a sugárútra, amikor a házból valaki kirohan, hogy egy-egy csöpögő zacskót dobjon a veszélyes hulladékoknak szánt konténerbe. Az Indexvideó exkluzív felvételein megtekinthetik, milyen állapotokat tapasztaltak a lakásaikba rövid időre legutóbb visszaengedett lakók, akik arról is beszélnek, hogy milyennek ítélik meg az elmúlt hetekben folyó munkát.

Munka helyett töketlenkedés a kiégett palotában

A beázás nemcsak teljesen leégett harmadik emelet alatti szintet, de kisebb-nagyobb foltokban már az első emeletet is elérte.

„A második emelet már kuka”

– mondta a terézvárosi önkormányzat épületében tartott csütörtöki lakógyűlésen Nagy Elemér, amit a körülményekhez képest nagyon higgadtan fogadtak a lakók.

A társasház által felkért statikus építőmérnök szerint ideiglenes fóliázással meg lehetett volna védeni az esővíz legnagyobb részétől a födémet, ezzel is csökkentve a károkat. Az életveszély elhárítására irányuló munkálatoknak sokkal gyorsabban kellett volna haladniuk, így megakadályozható lett volna az épület állapotának további rohamos romlása – vélekedett a szakember.

Most a lakók feladata a második emeleti lakások minél gyorsabb kiürítése volna, hogy ingóságaik közül mentsék, ami menthető. Ha hamar ideiglenes tető kerül a 2400 négyzetméter alapterületű épületre, akkor erre a kiürítésre a földszinten és az első emeleten nem lesz szükség.

A szakember elmondta: az épület állapota rendkívül veszélyes. Nemcsak azért, mert a belső udvarra bármikor kisebb párkányelemek zuhanhatnak, hanem azért is, mert

könnyedén beomolhatnak a kémények és a harmadik emeleten még álló támfalak.

„Ha ezek elindulnak, könnyen a pincében köthetnek ki” – mondta Nagy. Ráadásul az eső további terhelést jelent a födémeknek, az acélgerendák elkezdhetnek rozsdásodni, és a közöttük lévő téglaboltozat egyre súlyosabb lesz a víztől – festette fel az aggasztó képet a statikus.

„Itt daruskocsiknak, emelőkocsiknak kéne nyüzsögniük,

négy-öt mérnök keze alatt munkacsoportoknak kéne dolgozniuk. Közröhej, ami most zajlik”

– mondta, megjegyezve, hogy tudomása szerint olykor csak az önkormányzat által kirendelt statikus, olykor további öt-hat munkás dolgozik a romok között. A feladattól függően itt 20, de akár száz ember is dolgozhatna, persze annak figyelembevételével, hogy a munka életveszélyes épületben zajlik.

Nem lassú, csak nehéz

A házat 11 százalékban birtokló terézvárosi önkormányzat szerint szó sincs arról, hogy indokolatlanul lassan haladna a munka.

Az önkormányzat eddig 11 millió forintot költött a közvetlen életveszély elhárítására. Először azokra a részekre koncentráltak, ahonnan a meglazult párkányelemek az utcára zuhanhattak volna. Ezeknek a munkáknak a révén lehetett megnyitni teljes szélességében az Andrássyt, utat engedni a Szív utcában és a Felsőerdősoron.

22-es csapdája

Az önkormányzat szerint a munka első szakasza ezzel lezárult, a további feladatokra hajlandó ugyan pénzt adni, de már abban a reményben, hogy azt a társasház biztosításából fedeznék.

Az önkormányzat meghívásos pályázatot hirdetett, amely nyomán a megbízást végül a KÉSZ Zrt. kapta, valamivel több, mint nettó 160 millió forintos ajánlatával, amely mellé 800 millió forintos felelősségbiztosítást is fel tudott mutatni – ellentétben a pályázat eredeti győztesével, aki ennek hiányában nem vállalhatta el a megbízást.

A KÉSZ Zrt. feladata romeltakarítás lesz, hogy lehetővé váljon a következő szakasz: az ideiglenes tető felépítése.

A terézvárosi alpolgármester, Óvári Gyula szerint a meghívásos pályázat volt a leggyorsabb, másképp két hónapig is elhúzódott volna a második szakasz megkezdése.

Márpedig, ha télig sem készülne el a védőtető, akkor a világörökség részét képező épület végképp veszélybe kerülne.

A társasház azonban közölte: saját pénzük nincs a megbízásra, a szerződést az önkormányzat kötötte, a társasház a kifizetésre jelenlegi helyzetében felelősséget nem vállalhat.

Ráadásul nem is egyértelmű, hogy a KÉSZ Zrt. megbízásának egy része nem a közvetlen veszélyelhárításhoz tartozik-e valójában – amit viszont az önkormányzatnak és nem a társasháznak kellene állnia.

Az önkormányzat szerint a külső részeket, az utakat, így a járókelőket fenyegető veszély elhárításával az a szakasz lezárult. Innen tehát már a biztosítás terhére kell folyniuk a munkáknak, még ha hajlandók is megelőlegezni a szükséges pénzt.

A társasháznak azonban nincs választása: amíg nincs kész a második szakasz, az önkormányzat életveszélyre hivatkozva megtagadhatja a bejárást a lakóknak, így a biztosítónak is, amely viszont enélkül nem fizetne – nem csak a társasháznak, de az egyes lakásokra kötött biztosításokra sem, az elveszett ingóságok után. (Egyelőre ők gyorssegélyt kaptak a biztosítótól.)

Pénz nélkül viszont nincs mozgástere a társasháznak. Bejárás híján nem tudja felméretni sem, hogy a romeltakarítás mekkora munkát jelent valójában, és nem tudná az ideiglenes tetőhöz szükséges tervezést sem elvégezni. A ház által felkért statikus – aki, ahogyan mindenki más, csak az önkormányzat által kijelölt statikus hozzájárulása nyomán mehet be az épületbe – négy alkalommal próbálkozott, mire végül megnézhette a helyszínt.

A társasház tehát mégsem léphet az önkormányzat nélkül, amely viszont már a társasházra testálva – igaz, az összeget megelőlegezve – végeztetné el a munkát.

„Nekünk a biztosító 105 milliót előlegez meg romeltakarításra és az ideiglenes tető felépítésére összesen” – mondta Székely Imola, a ház közös képviselője, jelezve, hogy így a bruttó 200 milliót meghaladó összeget nyilván nem tudnák pusztán a romeltakarításért kifizetni az önkormányzat által meghirdetett pályázat győztesének.

Közelítő tél

A KÉSZ Zrt. a pályázat szerint 12 hét alatt végzi el a romeltakarítási munkát. Mivel az ideiglenes tető elkészítése is legalább két hónapot vesz igénybe, már a munkák csúszása nélkül is csak télen lenne várható a befejezés. Ezért a feladatok egy részének párhuzamosan kellene zajlaniuk: ha egy szakaszon már végzett a romeltakarítással az KÉSZ Zrt., ott már el kell indulnia a tetőépítésnek.

A tető elkészülte után jöhet a közmű helyreállítása, visszakapcsolása, a lakások felújítása. Hogy a tulajdonosok mikor költözhetnének vissza – először a földszinti és az első emeleti lakásokba – azt senki sem meri megjósolni. Az önkormányzat egyelőre nagyjából fél évig állja a lakók albérletét, azután saját zsebből – optimális esetben a biztosításból – ezt mindenkinek magának kell fizetnie.

2000-ig megy vissza a rendőrség

A Kodály köröndön álló palota 14 éve várja, hogy felújított tetőt kapjon. 2000-ben a fideszes Farkas György vezette önkormányzat a Király utca 20. - Alfa 1. Kft.-vel megállapodást kötött, amely szerint Arnon Epschtein cége a felújításért cserébe megkapta volna a a tetőteret és kivásárolhatta volna az önkormányzati lakások bérlőit a 3. emeleten, hogy luxuslakásokat alakítson ki.

A vállalkozást 2005-ben Ariel Yom Tov cége, az Andrássy út 83-85. Kft. váltotta, aki az MSZP-s Verók István polgármester és Fürst György alpolgármester idején került a képbe. (Fürst ellen egy másik épület, az Andrássy út 47. eladása miatt már zajlik egy per, hűtlen kezelés vádjával. A vádlottak között van az akkori MSZP és SZDSZ frakció egy része is, mert a vád szerint jogellenesen szavazták meg az épület eladását.) A munkák azonban nem haladtak – a cég ennek ellenére néhány egykori önkormányzati lakás kivásárlásával nagyjából 25 százalékos tulajdonossá vált. (Az offshore cégek hálójáról az Átlátszó.hu cikke itt olvasható.)

Másfél éve tüntetést szerveztek a romló ház állapota miatt aggódó lakók majd kezdeményezték a kft. elleni felszámolást, ugyanis az nem fizette a közös költségeket sem, így már 25 millió forintos tartozást halmozott fel. Tavaly végül az önkormányzat is szerződést bontott, bár meglepő módon éveken át nem emelt kifogást az ellen, hogy a tulajdonában lévő 3. emeleti lakások falait is lebontotta a kft.

A felszámolással azonban nem valószínű, hogy pénzhez jut a ház, a kft. ugyanis 1,4 milliárddal tartozik az MKB banknak, amelynek jelzálog joga van a kft. tulajdonában lévő lakásokra az Andrássy 83-85-ben. (A bank a hírek szerint a jelzálogjogot már eladta egy adósságkezelő cégnek.)

Tisztítótűz

A nyomozók a lakókat és az elmúlt évek közös képviselőit is kikérdezték, így nem csak a tűz okozásával gyanúsított két férfiról érdeklődtek, de arról is, hogyan alakult az önkormányzat megbízásából folyt (2009 körül leállt) felújítási munka.

Ez részben a tetőtér és a harmadik szint egybenyitásában nyilvánult meg. A harmadik emeleten már csak egy önkormányzati bérlő maradt – az ő lakását érte a legnagyobb pusztítás.

A lakók tavaly rendőrségi feljelentést is tettek a harmadik emeleti födém és a tűzzáró falak eltávolítása miatt,

 a rendőrség azonban illetékesség hiányára hivatkozva visszadobta az ügyet.

A tűzzárófalak eltávolítása szakemberek szerint minden bizonnyal szabálytalan volt, a rendőrség most már ez iránt is érdeklődik. A tűz nem terjedt volna olyan gyorsan, ha ezek a falak három héttel ezelőtt is álltak volna.

A társasház kérésére júliusban a kerületi jegyző igazságügyi szakértőt rendelt ki a ház állapotának felmérésére. Ennek célja az lett volna, hogy a társasház papíron igazolja, mekkora kára származott az önkormányzat és az Andrássy út 83-85. Kft. által kötött szerződés nyomán elkezdett, majd abbamaradt felújítási munkálatokból.

Az előzetes szemle után a szakértő a részletes vizsgálatba július végén kezdett volna bele, ebben azonban megakadályozta, hogy a tető és a harmadik szint a lángok martalékává lett.