Tényleg kiakadt az Együtt-PM az MSZP-re

2014.08.09. 10:44

Gyurcsány pártjában már kiakadtak, de az ellenzéki megállapodás MSZP-s verziójának az Együtt-PM az igazi vesztese, ők még jobban ki fognak, írtuk péntek este, miután önhatalmúlag több ponton átírta az MSZP a balos megállapodást az önkormányzati választásokról. Óbudán egy, Angyalföldön kettő, Zuglóban négy önkormányzati képviselői körzetet vettek vissza az Együtt-PM-től és a DK-tól. Szombat délelőtt meg is érkezett közleményben az Együtt-PM reakciója.

Ebben felszólítják az MSZP-t, hogy "ne veszélyeztesse az ellenzék budapesti megállapodását és választási sikerét". Azt írják: az Együtt-PM Szövetség megdöbbentőnek tartja, hogy sajtóinformációk szerint az MSZP budapesti szervezete pénteken egyoldalúan átírta a budapesti önkormányzati együttműködésről szóló, hétfőn megkötött megállapodást, és a Demokratikus Koalícióra és az Együtt-PM Szövetségre nézve hátrányos megállapodás-változatot hagyott jóvá.

Az Együtt-PM közleménye szerint a hétfői megállapodás "bárminemű egyoldalú megváltoztatása aláássa az ellenzéki pártok közötti bizalmat", és

az MSZP komolyan vehetőségét veszélyezteti, hogy egyes budapesti kerületi szervezeteinek egyéni érdekei miatt nem tudja érvényesíteni a hétfőn megkötött megállapodást.

Az Együtt-PM közleménye hozzáteszi, hogy mindez azért "különösen sajnálatos", mert az elmúlt hetekben többször pont az MSZP kérésére hosszabbodott meg a tárgyalási folyamat.

Az MSZP mostani érthetetlen viselkedése az egész tárgyalási folyamat és az októberi választás sikerét veszélyezteti

- írják.

A közlemény szerint választ várnak az MSZP-től arra, hogy pontosan azt a megállapodást fogadták-e el, amit a három párt tárgyalódelegációja elfogadott. Felszólítják az MSZP-t, hogy a megállapodást "a bizalmi viszony helyreállítása érdekében egyoldalúan semmilyen kerületi szocialista érdek miatt ne módosítsa", mert

ez a teljes megállapodás felrúgását jelentené.

Az Együtt-PM azzal zárja a közleményt, hogy a szándékuk az: hétfőn a három politikai erő az eredeti hétfői megállapodást írja alá, de

Amennyiben az MSZP nem tudja rendezni a saját körein belül ezt a helyzetet, az Együtt-PM Szövetség a megkötött megállapodást semmisnek tekinti, és önállóan indul az őszi önkormányzati választásokon, Budapesten.

Kunhalmi szerint nincs veszély

Az MSZP budapesti elnöke, Kunhalmi Ágnes szombaton azt mondta az MTI szerint, hogy szerinte minimális elsimítandó kérdés van a baloldali ellenzéki pártok önkormányzati választási együttműködésében, de azok érdemben nem veszélyeztetik az összmegállapodást.

Kunhalmi szerint a szocialisták előző napi budapesti küldöttértekezletén a hétfői hárompárti megállapodásnak megfelelő döntés született. Azt mondta, hogy elfogadták a kerületi polgármesterekre vonatkozó személyi javaslatokat és a körzetekre vonatkozó arányszámokat.

Ugyanakkor vitatottnak nevezte néhány kerületi képviselő-testületi hely sorsát, de azt mondta, hogy két-három kerületi mandátum nem veszélyezteti az összmegállapodást. A nyitott kérdéseket Kunhalmi szerint a következő napokban elsimítják a helyi pártszervezetek.