Szétesett a baloldali Összefogás, az Együtt–PM önállóan indul Budapesten

2014.08.12. 13:00 Módosítva: 2014.08.12. 14:04
A szocialisták nem írták alá határidőre az eredeti hárompárti megállapodást, amit pénteken ráadásul önhatalmúlag módosítottak is. Az Együtt és a PM közös elnökségi ülésén egyhangúlag döntöttek arról, hogy így semmi értelme folytatni az együttműködést. Innentől kerületi szintű alkuk jöhetnek, de Falus Ferenc valószínűleg közös jelölt marad a főpolgármesteri székre. Tarlós kihívója első interjújában egyébként rögtön beszólt egy MSZP-s politikusnak, aki rutintalannak nevezte őt.

Az Együtt–PM önállóan indul Budapesten, és önállóan köt kerületi szintű megállapodásokat, közölték kedden kora délután. Mint írták, „a szocialisták veszélybe sodorták az ellenzéki erők budapesti megerősödését”, miután hétfőn nem írták alá az ellenzéki megállapodást. Úgy tudjuk, a pártszövetség vezetése egyhangúlag hozta meg a döntést. 

A főpolgármester-választáson továbbra is Falus Ferencet támogatják.

Hétfőn kellett volna az MSZP-nek, az Együtt-PM-nek és a DK-nak aláírnia azt az egy héttel korábban kidolgozott budapesti egyezséget, mely a közös főpolgármester-jelölt személyétől az egyes kerületek egyéni önkormányzati képviselői helyeiig minden kérdést szabályozott. A megállapodást csak csomagban, vagyis minden részletével együtt lehetett elfogadni. Az MSZP nem írta alá a megállapodást.

Az Együtt-PM külön indulása és a kerületi szintű megállapodások azt jelentik, hogy az összefogás szétesése ellenére várhatóan több helyen marad a koordinált indulás, de az MSZP tárgyalási pozíciói jelentősem romlanak innentől. A Együtt egyik politikusa az Indexnek azt mondta, 

ami most következik, az a szocialistáknak mindenképpen fájni fog.
 

A Demokratikus Koalíció és az Együtt-PM valószínűleg budapesti szintű különmegállapodást nem fog kötni, az MSZP nélkül ugyanis egy ilyen egyezségnek nincs semmi értelme.

A DK szerint be kellene tartani a megállapodás többi 95 százalékát

A Demokratikus Koalíció délutáni közleményében arról ír, sajnálják, hogy nem sikerült létrehozni egy teljes körű budapesti megállapodást, de ez nem rajtuk múlt. Arra kérik az MSZP-t és az Együtt-PM szövetséget,

hogy mivel az eredeti megállapodás 95 százaléka egyik fél által sem vitatott, az egyezségnek ezeket a pontjait a szövetséges pártok továbbra is tekintsék érvényesnek.

A közös jelölt közben beszólt az MSZP-s várospolitikusnak

Falus Ferenc, a közös főpolgármester-jelölt eközben ma a legbiztatóbb mondatot nyilatkozta a 168 órának, amit politikus mondhat:

nincsenek politikai ambíciói.

Azért mondta ezt Falus, mert szerinte szakmai és nem politikai ügyekről van szó egy város vezetésénél. Egy főváros irányításához nem politikai ambícióra van szükség, hanem sok egyeztetésre, amiben állítása szerint jártas. A lap szerint Falus két-három hét múlva a Véleményszabadság.hu oldalra teszi fel a programtervezetét, hogy bárki véleményezhesse azt.

Havas Szófia, az MSZP budapesti központi pártszervezetének elnöke korábban azt mondta, Falussal eleve halálra van ítélve a főpolgármesterségért folytatott harc, mivel Falus annyira rutintalan. Erre úgy reagált:

Szófiával öt évig ültünk együtt a főváros egészségügyi bizottságában, pontosan tudja, hogy ekkor ráláttam Budapest egyéb gondjaira is, hiszen a közgyűlési anyagokat rendszeresen megkaptam, tanulmányoztam. Vagyis van tapasztalatom Budapest működéséről, noha kétségtelen: a fővárosi kamarillapolitikáról sokkal kevesebbet tudok, mint ő.