Az orvosok elvándorlásának jó oldala

2014.08.14. 13:37

Fura érvelést Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára a hazai orvosok elvándorlása kapcsán. Az MTI tudósítása szerint a sajnálatos kivándorlási hullám pozitív hozadéka javul a magyar orvosképzés külföldi megítélése, amely a hallgatói létszám növelését eredményezheti ezen a területen.

Palkovics kitért arra is, hogy növelik az orvosképzésben a klinikai gyakorlóhelyek számát.

Lesz végre egy stratégia, célokkal meg mindennel

Az államtitkár, miután megbeszélést folytatott Szilvássy Zoltánnal, a Debreceni Egyetem (DE) rektorával, újságíróknak azt mondta, folyamatosan egyeztetnek az egyetemekkel a dokumentum tervezetéről, s a legnagyobb változás az lesz ezen a területen, hogy lesz hazai felsőoktatási stratégia.

A dokumentum rögzíteni fogja a magyar felsőoktatási rendszer hosszú távú célkitűzéseit. Az államtitkár a felsőoktatás három fontos céljának nevezte a minőségi oktatást, a minőségi, magas színvonalú kutatást és azt a missziót, amelyet a tudással való felelős gazdálkodás jelent.

Azt tanítanak, amit akarnak, maximum nem kapnak rá pénzt

Arra a kérdésre, hogy a kancellárok kinevezése nem sérti-e az egyetemi autonómiát, Palkovics László egyértelmű nemmel válaszolt.

Közölte, az alaptörvény egyértelműn különválasztja az egyetemek oktatási-kutatási autonómiáját az üzemeltetésre, működtetésre kiterjedő gazdasági autonómiától, így fel sem vetődhet az autonómia sérülésének kérdése.

A kancellárokat egyébként elsőként az új alapítású felsőoktatási intézményekben nevezik ki, de október végéig mindenütt lesz kancellár - tette hozzá kérdésre válaszolva a felsőoktatási államtitkár.