Taksony
-2 °C
3 °C

Falus Ferenc vitára hívja Tarlóst

2014.08.14. 09:27

Miután a múlt héten hivatalosan is főpolgármester-jelölt lett Falus Ferenc volt tisztifőorvosból, sorra készülnek vele a bemelegítésnek szánt interjúk. A Népszabadság csütörtöki számában is van egy ilyen. Ennek az elején Falus úgy pontosítja az álszentségig naiv "nincsenek politikai ambícióim" kijelentését, hogy

Pártpolitikai ambícióim nincsenek, de közpolitikai ambícióim vannak: a főpolgármester-választás eredményétől függetlenül szeretnék bekerülni a Fővárosi Közgyűlésbe, és egészségüggyel, szociálpolitikával foglalkozni.

Falus elmeséli, hogy tíz napja még az Őrségben figyelte, hogy délután lesz-e eső, majd röviddel egymás után mindhárom párt vezetőitől kaptam egy felkérést. állítása szerint a jelöltségre kitartóan aspiráló Horváth Csabát másnap felhívta, és elmondta neki a történteket. Az őt politikailag alkalmatlan jelöltnek tartó szocialista politikussal egyáltalán nem tartja elképzelhetetlennek, mert ő olyan, hogy általában mindenkivel együtt tud dolgozni.

A közös kampányáról annyit elárult, hogy vitára akarja kihívni Tarlóst, még szakértői szinten formálódik a programja, csapata pedig így fog kinézni:

A pártoktól függetlenül működő stábom lesz, amelybe azonban mindhárom párt küld szakértőt, aktivistát, pénzt, posztót, paripát.

Falus nem hátránynak, hanem épp ellenkezőleg, előnynek tartja, hogy nincs se politikai múltja, se önkormányzati tapasztalata, mivel a városházi kamarillapolitikában nem mártózott meg.

Falus elmondta, hogy a NER logikája miatt egy városvezető nem tervezhet előre, mivel jogköreit a kétharmad bármikor megváltoztathatja. Ezért ma egy település vezetőjének inkább "minden ott élő polgár szószólójává" kell válnia.

Falus apolitikusságához képest politikushoz méltó óvatossággal fogalmaz a főpolgármester ellenzéki szerepével kapcsolatban. Szerinte a főváros vezetése nem lehet kormányoldali vagy ellenzéki, de hozzáteszi, hogy a kormány sem lehet a főváros ellensége. De utána azt is elmondja, hogy

a főváros biztosan a kormány ellenzéke lesz, ha a kormány nem tiszteli az itt élőket és úgy kényszerít rá döntéseket, hogy előtte senkit nem kérdez meg.

A választási törvény aggályos változtatása miatt felmerült közgyűlési bojkottra azt mondja, hogy alapvetően érdemes és kell is dolgozni, de

ha kiszorítósdit játszanak és csupán utasításokat kellene végrehajtani, akkor díszletnek lenni nem biztos, hogy érdemes.