Károkozó szél fenyegeti a tűzijátékot

2014.08.20. 09:12
Tizennégy megye és Budapest is elsőfokú figyelmeztetést kapott a várható zivatarok miatt.

Lehet, hogy azt a legegyszerűbb elmondani, hogy az ország melyik részében nincsen figyelmeztetés, ezek pedig a következőek:

  • Baranya
  • Bács-Kiskun
  • Csongrád
  • Tolna
  • Zala

Az ország többi területén intenzív záporok és zivatarok várhatók. Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Zala és Pest megyében, valamint Budapesten olyan heves zivatarok, erős szél és jégeső is lehet. Bezzeg az Alföldön és a Dél-Dunántúlon kisüthet a nap is, ráadásul 22 és 30 Celsius-fok között lehet a hőmérséklet.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat fontosnak tartotta elmondani, hogy az ünnepi rendezvények szempontjából valójában teljesen bizonytalanok az előrejelzések, a felsorolt területeket lehetnek viharok, de az is lehet, hogy nem, kizárni viszont biztosan nem lehet őket, illetve ahogy az OMSZ fogalmaz:

egy-egy adott helyen a fenti események bekövetkezésének valószínűsége alacsony, kizárni az említett területeken és időpontokban mégsem lehet őket.

Délután és este a főváros tágabb környezetében, az Északi-középhegység vidékén és az Észak-Alföldi régióban valószínű elszórtan a zivatar és kísérőnek a felhőszakadás, néhol, főleg a Tiszántúl északi harmadán átmenetileg viharos szél és jégeső is előfordulhat. 

omsz

Mindenesetre az OMSZ is tagja az ünnepségeket lebonyolító operatív törzsnek, az esti tűzijátékra, vagy annak elmaradására egy uszályra telepített mobil szélmérő állomással készül.

Az Időkép délelőtti közleménye azonban azt írja, hogy habár a záporok és a zivatarok megzavarhatják az ünnepi programokat, a legfrissebb előrejelzések szerint a főváros térségéből az esti tűzijáték idejére nagy valószínűséggel elvonulnak a kelet és északkelet felé.