Törvényesen vett kémszoftver a magyar titkosszolgálat

2014.08.21. 18:09 Módosítva: 2014.08.21. 18:09

Törvényesen szerezte be a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat az általa használt kémszoftvert, közölte Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke a testület csütörtöki zárt ülése után.

Mint elmondta, a kémszoftver beszerzése és használata nem különbözik más engedélyhez kötött titkosszolgálati eszközöktől, de elismerte, hogy a szóban forgó kémszoftver valóban sokrétű kutakodásra alkalmas. A bizottsági ülésen nyomatékosan felhívták a szakszolgálat és a Belügyminisztérium vezetőit, hogy a törvényben rögzített garanciákat érvényesíteni kell - közölte Molnár Zsolt.

Molnár szerint

pánikkeltésre nincs ok,

ha betartják a nemzetbiztonsági törvényben rögzített eljárási szabályokat, akkor ezzel az eszközzel nem lehet visszaélni. A program léte legális, több nyugati demokráciában is alkalmazzák.

Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke elmondta: a szoftver beszerzését 2009 márciusában engedélyezte az akkori nemzetbiztonsági bizottság a szakszolgálatnak, tehát jogszerű volt a beszerzés. Ezen felül a szolgálattól kapott tájékoztatás alapján a szoftvert mindig a törvénynek megfelelően, vagyis igazságügyi miniszteri, vagy a bűncselekményeket érintő eljárásban bírói engedéllyel használták.

Az is kiderült, hogy a program tömeges megfigyelésre nem, csak egyedi esetekben, azon célszemélyekre használható, akikre az engedélyt megadták. Ezeket az alkalmazásokat pedig dokumentálták - közölte Németh Szilárd.

Megállapodtak arról, hogy a bizottságot részletesen tájékoztatják a szoftverek használatáról, ezért a tagok el is látogatnak a Nemzetbiztonsági Szakszolgálathoz, ahol megnézhetik ezeket a szoftvereket.

Augusztus 12-én az Index írta meg, hogy egy ismeretlen hekkernek köszönhetően kiderült: a magyar titkosszolgálatok is használják a Gamma nevű cég FinSpy nevű kémprogramját. A hekkerek feltörték a cég honlapját, majd mindent, amit ott találtak, feltették torrentre. A letölthető tartalmak között ott volt a magyar Nemzetbiztonsági Szakszolgálat levelezése is, amiből kiderült például, hogy nem boldogultak a telepítéssel, vagy éppen elromlott a programhoz kapott laptop. A programmal a titkosszolgálat feltörheti a wifiket, helyi hálózatokat, az internetszolgáltatók szervertermeiből pedig könnyedén megfigyelhetik a célszemély adatforgalmát.

  Németh Szilárd kiemelte: az érintett cég többnyire kormányokkal van kapcsolatban, több európai uniós országban használják ezt a szoftvert. A hacker kizárólag azokat a dokumentumokat tudta közzétenni, amely a cég és a magyar titkosszolgálat közötti kapcsolatot biztosítja. Semmilyen egyedi megfigyeléshez, adathoz nem fért hozzá. Nem a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, hanem a cég szerverét törték fel, amelyen nem szerepelnek megfigyelési adatok - szögezte le a fideszes politikus.