Ölelgessen fákat, de csak délelőtt!

Mindenképpen el akartam menni a Dr. Vargha Metodika Tudományos Intézetbe, hogy saját bőrömön tapasztaljam meg, mit is takar a Bajor Imrét is kezelő áldoktor különlegesnek beállított módszere. Konkrét betegségem és leletem azonban nem volt. Tény viszont, hogy mostanában elég rosszul alszom. Ennek legfőbb oka az, hogy az ágyam középen elreccsent, a régi és vacak matracom pedig már úgy néz ki, mint a Somogyi-dombság. Normális ember ilyenkor az IKEA-ba megy, én felhívtam Vargháékat.

Fotó: Ajpek Orsi / Index

A recepciós nagyon segítőkész volt, és látszott, hogy a személyi kultusz már az elején fontos:   

– Tudunk segíteni. A tanár úr első számú asszisztense fogja keresni önt, hogy megbeszéljék a részleteket.

Másnap csörgött a telefonom. A vonal másik végén a tanár úr első számú asszisztense azt mondta: először feltérképezik a talpon keresztül az össz-szervezeti állapotomat, majd a vizsgálat eredménye alapján javasolnak kezelést.

Az első szakaszban legalább egy-másfél hónapig kellene járnom, aztán meglátjuk a továbbiakat. Hopp, máris ugrott 100 ezer forint.

Később azt is megtudtam, hogy plusz 10 ezerért majd egy biorezonanciás bemérésre is szükség lesz. Most figyeljenek! A Vargha-intézetnek van „egy NASA által kifejlesztett" gépe, ami „több mint 700 anyagra beméri a szervezetemet" arra, hogy nincs-e túlvédekezés, azaz allergia. És hogy ez hogy működik? Egyszerű. Meg kell fognom egy rézcsövet, a kezelő pedig egy számítógéphez kötött, tollszerű eszközzel megnézi a meridánpontokon az érzékenységeimet.

Szerettem volna a módszer kitalálójához, Vargha „doktorhoz" kerülni, de az első számú asszisztens azt mondta: ő csak nagyon súlyos betegeket vállal, de természetesen minden kezelést személyesen a tanár úr felügyel.

Másnapra kaptam időpontot. A Nagyvárad téren a SOTE elméleti tömbje mellett már nagy betűkkel látszik a felirat: Vargha Gyógymód. Az „intézetet" egy egykori ipari épület földszintjén rendezték be. A fogadótérben recepciós pult, orvosnak látszó, fehér köpenyes emberek jönnek-mennek, akárcsak egy amerikai kórházsorozatban. A hatásosság kedvéért minden fehér köpenyes kezében egy mappa is van a kezelőlapokkal. A hely azért így is inkább csak egy fapados magánklinikára hasonlít.

Hamar jön egy asszisztens, aki beültet az egyik vizsgálóba. Röviden kikérdez néhány alapadatot (vérnyomás, táplálkozás, dohányzás, alkohol) és alapbetegséget (ezek nincsenek). Már itt is igen érdekes dolgokat tudok meg.

A faölelgetés célja elvileg az lenne, hogy a téves rezgéseket kiszívja a testemből, és ugye ezt már régi orvosok is megmondták.

szarvas / Index

Az asszisztens kimegy, eltelik néhány perc, majd visszatér egy szintén fehér köpenyt viselő, nagyon kedves hölggyel. A hölgy készségesen elmondja a módszer lényegét. A talpon minden szervrendszernek megvan az idegleképeződése. Ha valahol túlterhelés vagy alulműködés van, az a talpon érzékelhető. Ezért először a talpon keresztül vizsgálnak meg, majd a terápia keretében erősen nyomkodják a megfelelő területeket a talpamon. A fájdalomingerrel vérbőséget idéznek elő a megfelelő szervekben, ahol beindulnak a gyógyulási folyamatok. A szervezetnek külön nyelve van, magyarázza a diagnoszta. Ahogy van ereje jelezni a problémákat, ugyanúgy van ereje visszavonni, ha megkapja, amire szüksége van.

Erre hogy nem jött rá eddig az orvostudomány? Nem értem.

De most még csak az állapotfelmérésnél tartunk. A kedves fehérköpenyes még közbeszúrja: nem akarják ők bántani az orvosokat, de ők csak a tünetekkel foglalkoznak, amikre mindenféle kémiai pótlókat adnak, vagy műtéteket végeznek, "és ezzel sokszor többet ártanak mint használnak". Bizonyos esetekben persze kellenek ők is, nyugtat meg, szeretik ők az orvosokat, és velük együttműködve dolgoznak. A Vargha Intézetben ezzel szemben rögtön az egész szervezetet vizsgálják, és 50 százalékban a betegre is számítanak. Nemcsak nyomkodnak, hanem életmódtanácsokat, táplálkozási tanácsokat is adnak, amiket szigorúan be kell tartani. Mert ahogy a tanár úr szokta mondani: "gyógyítani és gyógyulni sem lehet egyedül". 

– Na, lássuk azt a sav-bázis egyensúlyt!

– ül közelebb a meztelen talpamhoz a nő, és elkezdi nyomkodni. Nem masszírozza, hanem bizonyos pontokon nagyon erősen nyomkodja, néhány ponton felszisszenek a fájdalomtól. Kiderül, hogy el vagyok savasodva, változtatnom kell az étkezésen. A vörös húsokat felejtsem el, csak kacsa, liba, pulyka, hal és esetleg nyuszi mehet, mármint a húsa, mondja a fehér köpenyes hölgy. 

– Most csigolyákról csigolyákra megyek!

– nyomkodja tovább a talpam, miközben azon gondolkozom, hogy amikor az asszisztens kiment pár percre, akkor gyorsan leadta-e neki a drótot a panaszaimról, és ő most már direkt ott nyomkodja, ahol fájnia kellene. De nem. A dolog ennél bonyolultabb. Sajátos kommunikációs helyzet alakul ki. 

Fotó: Ajpek Orsi / Index

– Gyulladása vagy immunrendszeri probléma is van! – mondja a talpamat nyomkodva.

– Nem alszik! – szúrja gyorsan közbe az asztal mellől az asszisztens.

– Hát, aki nem alszik, annak gyenge az immunrendszere, vágja ki magát a rutinos talpolvasó. Itt gyorsan átvált tudományos magyarázatba arról, hogy most épp azt a pontot nyomkodja, ami az epifízisnek (tobozmirigy) felel meg. Itt képződik az alvás-ébrenlét szabályozásáért felelős hormon, a melatonin.

– Ezen a kicsi éles kis pontocskán keresztül fogjuk rendbe hozni az alvást – nyomkod tovább. De nekem is figyelnem kell majd arra, hogy este 10-kor feküdjek le aludni, mert csak ebben az időben tud pihenni az idegrendszer és az agy.

Tényleg nem hiszek semmilyen hókuszpókusznak, de ezután már egyáltalán nem találgatás jön.

Olyanokra, amiket előzőleg nem is mondtam az asszisztensnek.  

– Keringés, érfalak rugalmassága, oxigénfelvétel... – mondja gondterhelten.

– Igen, évek óta magas a koleszterinszintem! – válaszolom.

– Gyomor, gyomorszáj. Volt gondja vele?

– Igen! – válaszolom.

– Nem fájt mostanában a háta?

– De, tavasszal volt egy durva idegbecsípődésem.

– Belső-fül, belső-fül... – mondja halkan, ahogy tovább halad a talpamon.

– Gyerekkorom óta küszködök vele – felelem. 

– Aranyér?

– Na, az nem volt.

– De még lehet!

Ezen mindketten nagyot nevetünk. A talpreflexológiáról valahol pont azt olvastam, hogy azzal mennek biztosra, hogy azt mondják: bizonyos területeken még nincs gond, de lehet, hiszen a szervezet már jelzi, úgyhogy érdemes figyelni rá.

Az egész szituáció annyiban is hasonlít egy orvosi vizsgálatra, hogy a diagnoszta a talpam nyomkodása közben különböző dolgokat irat fel az asszisztenssel. A végén megkapom a listát. 

Megszületik a diagnózis: nem vagyok beteg, daganatos folyamat nincs, de túlterhelt a szervezetem a sok stressz miatt. Heti három kezelést írnak fel. Ezeken majd lehetőség lesz arra is, hogy feltárjam a lelki, munkahelyi problémáimat is, hiszen ezek megoldása is segíti a szervezetem egyensúlyának helyreállítását. 

A diagnoszta elköszön, az asszisztens gyorsan elém tol egy szerződést, amit alá kell írnom. Ebben csak az szerepel, hogy a kezelés időtartama előre nem prognosztizálható, az adataimat zártan kezelik, és garantált eredményt csak külön megállapodás keretében vállalnak, én pedig nem kérhetek kártérítést, ha az eredmény elmarad.

A kép csak illusztráció, de az én lábam látható rajta. Éppen a Vargha-intézet tájékoztatóját olvasom a szemhéjtornáról, az elektroszmogról, a szív ideális tápszeréről, a galagonyáról, és a második agyról, azaz a hasunkról, ami magas fokú intelligenciával rendelkezik.

Fotó: Ajpek Orsi

A mappában kapok egy csomó tájékoztatót arról, hogy mit egyek, mit ne, mikor aludjak, milyen tornát (például szemhéjtornát) végezzek, és hogyan próbáljak egészségesen élni – megspékelve néhány igencsak homályos, felvilágosodás előtti természetgyógyász bullshittel.

Vegyes érzelmekkel távozom. Azt mindenesetre sikerült megértenem, miért tud a Vargha-intézet ez versenyképes lenni a piacon, és miért hajlandóak ezért hiszékeny vagy elkeseredett emberek nem is kevés pénzt kifizetni. A magyar kórházakkal ellentétben itt viszonylag kulturált környezet várja őket. Időt szánnak a páciensek bajaira, és kedvesen elbeszélgetnek velük. Valóban nemcsak egy tünetet vizsgálnak, hanem igyekeznek szélesebb értelemben megtudni, mi okozhatja a panaszokat. 

 Akinek nincs semmi komolyabb baja, annak jobb esetben nem árt a talpnyomkodás. Ha mást nem érnek el, arra talán rá tudják venni az embert, hogy figyeljen magára és egészségesebben éljen. Enyhébb panaszok után az ember akár még jobban is érezheti magát – lehet, hogy pusztán azért, mert foglalkoztak vele vagy mert maga kezd el változtatni az életmódján. Abban viszont erős kétségeim vannak, hogy a talpreflexológiával bármilyen konkrét betegséget lehetne gyógyítani. 

Én is megfogadom, hogy a jövőben jobban figyelek az egészségemre, és változtatok az életmódomon. Az alvásproblémáim kezelésére például hamarosan veszek magamnak egy ágyat és egy jó matracot.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!