Nem államosították: káosz lett az e-naplók beszerzéséből

2014.08.26. 09:07
Egyre bizonytalanabb, hogy lesz-e szeptembertől jogtiszta e-napló és adminisztrációs szoftver az iskolákban. Az Emmi oktatási államtitkársága július végén írt az iskoláknak, hogy a szoftvereket az Educatio Nonprofit Kft.-n költségvetési pénzből megveszik minden intézmény számára. A beszerzés előkészítése azonban olyan zavarosra sikerült, hogy az egész ügy a Közbeszerzési Döntőbizottságnál kötött ki, amely rögtön nyolc eljárást is indított.

A közoktatásban a tankönyvgyártással ellentétben az iskolai adminisztrációs rendszerek és az e-naplók piaca még az idén is többszereplős maradt, az oktatási kormányzat nem is tudott megbirkózni a helyzet adta kihívásokkal.

A magyarországi oktatási intézmények többségében eddig több mint tíz különféle szoftvert használtak, és bár a központosítás ezen a területen is tervbe van véve, egyelőre nem jött el az idő, hogy egyetlen államilag preferált rendszerre cseréljék le őket valamennyi iskolában. Ezt magyarázta Pölöskei Gáborné, az Emmi köznevelési intézményfejlesztésért felelős helyettes államtitkára is július végi körlevélében, amikor arról tájékoztatta az iskolákat, hogy a minisztérium költségvetési pénzből szándékozik biztosítani a 2014/2015-ös tanévre a szoftvereket. Pölöskeiné szerint „az intézményhálózat olyan különböző igényeket mutat, hogy mindaddig, amíg minden igényt kielégítő, egységes rendszert nem tudunk felmutatni, az intézmények saját tapasztalatuk alapján döntenek”.

A helyettes államtitkár azt írta, hogy az állami tulajdonban lévő Educatio Nonprofit Kft. fogja beszerezni a szoftvereket, és a közbeszerzési eljárás eredményeként előreláthatólag augusztus közepén „az intézmények szabadon választhatnak majd” a közzétett listáról.

Két nappal később az Educatio Kft. is aktivizálta magát, és egy másik körlevet küldött szét, amelyben már nincs szó szabad választási lehetőségről. A cég július 30-án, a nyári szünet közepén azonnali adatszolgáltatást kért valamennyi iskolától arról, hogy az előző tanévben milyen adminisztrációs rendszert és milyen e-naplót használtak. Az Educatio szűk két héttel később, augusztus 12-én egy újabb levelet fogalmazott. Ebben viszont már azt közölték, hogy csak ott finanszírozzák a szoftverbeszerzést, ahol egyértelműen megállapítható, hogy az intézmény 2014 júniusában még használt egy adott szoftvert, és érvényes szerződése is volt annak fogalmazójával.

A helyzet azonban közben újra módosult, de erről már nem küldtek levelet.

Az Educatio a honlapjára tett ki a napokban egy tájékoztatást, amelyben azt közli, hogy egyelőre nem lesz egyetlen új szoftverbeszerzés sem, mert a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) jogorvoslati eljárásokat indított a közbeszerzésekkel kapcsolatban. Július 31-én összesen nyolc eljárás indult a különféle szoftverekre kiírt közbeszerzésekkel kapcsolatban. A vizsgálatok befejezéséig nem lehet szerződést kötni ezek egyik forgalmazójával sem.

A baj csak az, hogy a héten lejár az összes iskola eddigi, 2013/2014-es tanévre vonatkozó szerződése.

Információink szerint a KDB-nél azért indultak eljárások, mert az Educatio csak utólag próbálta beszerezni a szükséges adatokat, hogy az iskolák egy-egy szoftverből pontosan hányat használnak, a közbeszerzéseket valós információk nélkül, az érdekelt fogalmazók bemondásai alapján írták ki.