Áron
-4 °C
12 °C
Index - In English In English Eng

Egyedül indul Nagykanizsán az MSZP

2014.08.27. 13:57

Nem vezettek eredményre az ellenzéki pártokkal és civil szervezetekkel folytatott tárgyalások, ezért úgy döntött a MSZP nagykanizsai szervezete, hogy önállóan indít polgármesterjelöltet és képviselőjelölteteket, jelentette be szerdán Böröcz Zoltán, a párt helyi elnöke elnöke. Az MTI szerint Böröcz úgy fogalmazott: az MSZP nem tehetett mást, mert a tárgyalópartnerek javaslatainak elfogadása önfeladást jelentett volna. 

Az MSZP a polgármesteri tisztért Fodor Csabát, a párt Zala megyei elnökét indítja, aki most  önkormányzati képviselő. A tíz szocialista képviselőjelölt között többen is részt vettek korábban a városi közgyűlés munkájában. Ilyen például Tüttő István, aki alpolgármester és polgármester is volt.

A DK és az Együtt PM már augusztus 13-án bejelentette, hogy közös polgármesterjelöltet állítanak Nagykanizsán, miután nem tudtak megegyezni a szocialistákkal és a civilekkel. Jelöltjük, Bodó László, az 53 éves nyugalmazott katona- és rendőrtiszt egyik pártnak sem tagja.

Nagykanizsa közgyűlésében most többségben vannak a kormánypártiak. A Fidesz jelöltje a jelenlegi alpolgármester, Dénes Sándor. A 2010-es önkormányzati választáson Cseresnyés Péterrel nyert a Fidesz, de mivel legutóbb egyéniben bekerült a parlamentbe, az összeférhetetlenségi szabályok miatt ő most nem indulhat polgármesterként. Az ellenzék Nagykanizsán nem túl erős, a 2010-es önkormányzati választáson Cseresnyés MSZP-s kihívója 20 százalék alatt teljesített.