Üdv a 21. században! 110 embernek egyszerűen lekapcsolják a vizet

2014.08.27. 07:15
Szeptembertől nem lesz vezetékes víz a Karcag melletti Tilalmason, nem lehet majd mosni, vécét lehúzni. Ja, és persze közkutak sincsenek. Az önkormányzat azt javasolja, mindenki ásson magának saját kutat.

Szeptember elsején megszüntetik a vezetékes vízszolgáltatást a Karcag melletti Tilalmason. A faluban 110 ember él, köztük 39 gyermek van.

Szeptember elsejétől a házban nem fogjuk tudni lehúzni a vécét, nem fogunk tudni mosni a mosógéppel, és megfosztanak minket az egyik, alapvető emberi élethez szükséges dologtól

– mondta az Indexnek egy helyi lakó.

A településen egyetlen közkút sem üzemel. Az ivóvizet már két éve palackozva kapják a karcagi önkormányzattól, de azzal fürdeni vagy állatokat itatni nem lehet.

A vizet azért zárják el végleg, mert az eddigi üzemeltető nem tudott megállapodni a városi vízműszolgáltatóval. Ahogy a lakó az Indexnek elmesélte: az önkormányzat minden lakást saját vízműrendszer kiépítésére akarta rábírni. Ehhez mindenhova kutat fúratnának: a kiépítést az önkormányzat fedezné, de a tervezés és az engedélyeztetés költségét a lakóknak kell állniuk. Az ott élő emberek többségének azonban erre sincs pénze. A víz bevezetése a család esetében 60 ezer forintba kerülne, de ez nekik nagyon sok pénz, főleg most, iskolakezdéskor.

Tilalmas közigazgatásilag Karcaghoz tartozik, ezért megkerestük az ügyben az önkormányzatot. Kérdéseinkre egy közleménnyel válaszoltak, amit Dobos László karcagi polgármester írt alá.

A tilalmasi tanyaközpont az 50-es években rabgazdaságként, később állami gazdaságként működött 1990-ig. Az állami gazdaság privatizációja után a területen lévő víziközművet az új tulajdonos, a Karcag-Tilalmasi Mezőgazdasági Kft. vette át, és az szolgáltatta a vizet. A mindenkori önkormányzat többször kezdeményezte és segítette a tanyaközpontokban lévő, idegen tulajdonú ivóvízrendszer működtetését, írta a polgármester.

Ám a szigorodó egészségügyi határértékeknek a meglévő vízbázisok és ivóvízrendszerek már nem felelnek meg. A Karcag-Tilalmasi Mezőgazdasági Kft. tulajdonában lévő kút vize ma már ipari-gazdasági víznek minősül, melynek vízjogi üzemeltetési engedélye 2011. április 31-én lejárt.

A kft. az engedély meghosszabbítását kezdeményezte. A hatóság ehhez több műszaki változtatást igénylő beavatkozást írt elő. Időközben a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve előírta, hogy a karcagi önkormányzat lássa el ivóvízzel a Tilalmason élőket. Dobos László polgármester közleménye szerint az önkormányzat ezt az előírásoknak megfelelően teljesítette.

2014-ben azonban a Karcag-Tilalmasi Mezőgazdasági Kft. arról tájékoztatta az önkormányzatot, hogy „az anyagi és személyi feltételek hiánya miatt” nem tud több vizet szolgáltatni a tulajdonában lévő kutakból és a hozzájuk kapcsolódó vízhálózatból .

A karcagi önkormányzat ezután bérleti szerződést kötött a kft.-vel a vízrendszer használatára, hogy Tilalmason továbbra is legyen vezetékes víz. A város közben kidolgozott egy másik lehetőséget. Az önkormányzat a Tilalmason élőknek kamatmentes részletfizetéssel lehetővé teszi a házi vízellátó rendszer kiépítését. A háztulajdonosoknak saját maguknak kell elkészíttetni a tervdokumentációt és az engedélyt.

A karcagi önkormányzat közlése szerint ezt a megoldást több lakossági fórumon is az ott élők elé tárták, levélben is tájékoztatták őket. Dobos László polgármester bízik a helyiek együttműködésében.