A Polgárok Háza is Falus Ferencen röhögött

2014.08.27. 00:58
Dugig megtelt a Polgárok Háza a kifejezett polgári miliőt kevéssé tükröző Visi Imre utcában, hogy megünnepeljék a ház fennállásának 10. évfordulóját. Olyan sokan voltak, hogy Pataky Attila az ufók segítségével sem tudott ülőhelyet varázsolni magának, így egy rövid szemle után lelépett a Makovecz-tervek alapján 2004-ben újjáépített egykori üzemből.

Az előzetes regisztrációval nemcsak az Edda énekesének, de Kubatov Gábor édesanyjának is meggyűlt a baja, a nevét nem találták a listán, csak hosszas keresgélés után sikerült helyet találnia a háromszáz fős nagyteremben, a meghívott vendégek számára elkülönített helyen.

A nagytermen kívül az emeleten is voltak kivetítők, hogy a teremből kiszorultak se maradjanak le Kubatov Gáborról, Hende Csabáról, Jókai Annáról és végül a dugó miatt 25 perc késéssel érkezett Kövér Lászlóról – bár az estét igazából a Hot Jazz Band mentette meg a teljes unalomtól.

„Érzékenyen kell megválasztani a dalokat, nehogy az ellenzéki sajtó megvádoljon azzal, hogy az Este fess a pesti nővel lenézzük a nőket” – mondta Bényi Tamás, aki épp a sorok között olvasó „másik sajtó” miatt a „Kár itt minden dumáért” című dalról is lemondott. Helyette a „Holnap, ki tudja holnap látsz-e még” Karády-slágert választotta, szigorúan minden áthallás lehetőségét kizárva.

Így már csak annyi fanyalgásra telik a másik sajtótól, hogy bizony, a Polgárok Házába jól passzol a két világháború közötti időszak hangulata. Ám ezen sem lehet kényelmesen csámcsogni, mert a poént maguk a szervezők lőtték le azzal, hogy a harmincas évek filmhíradójának stílusában idézték fel egy rövid bejátszásban, ahogyan a tíz évvel fiatalabb Orbán Viktor – akit Makovecz Imre már akkor „nem is annyira fiatalnak” nevezett – felavatja a Polgárok Házát.

Kubatov magyarokba botlik

„Orbán Viktor azt mondta, az ember akkor válik igazán felnőtté, ha könyvet ír, vagy házat épít, nem tudom, a stadion beleszámít-e” – kezdte Kubatov Gábor, a Fradi elnöke derültséget keltve. A Fidesz országos pártigazgatója ezután egy képzelt barát képzelt napját leírva mutatta be, hogy bárhová is néz az ember, kávéautomata, tévé, C-vitamin, dinamó, Ford, hologramos készpénz, golyóstoll, Hollywood, számítógép, villanymozdony, az ember mindenütt magyar feltalálókba, tudósokba botlik. Más kérdés, hogy a felsorolásban levők legjava külföldön érvényesülhetett, vagy a Monarchiából tántorgott ki, vagy a harmincas években látta jobbnak elhagyni az országot.

Falus Ferenc beszélő gép

Az ünnepségen meglepően sokszor felbukkant Falus Ferenc neve is. A baloldali főpolgármester-jelölt a vizes vödrös performanszával vívta ki a váratlanul nagy figyelmet: Kubatov Kempelen Farkas beszélő gépéhez hasonlította a politikust, aki egy ló, egy kutya társaságában, kacaj és gyereksírás kíséretében öntetett magára egy lavór vizet, ami „akkora égés volt, amit legfeljebb egy Szilvay-féle poroltóval lehetne eloltani”. Kétségtelen, hogy Kubatovnak a saját jegesvödör-akciója összeszedettebbre sikerült.

A Falus-vonalat később Hende Csaba vitte tovább. A honvédelmi miniszter – és a Polgárok Háza létrehozásának koordinátora – is hosszas kuncogással idézte fel a felvételen Falust „harsányan kinevető fehérszemélyt”, majd egy óvatlan pillanatban még a Hvg.hu publicisztikáját is szenzációsnak nevezte a videó kapcsán. Aztán az önkormányzati választás közeledtével mégis arra figyelmeztetett, hogy Falus nevetséges akciója nem szabad, hogy elaltassa az emberek „egészséges veszélyérzetét”.

Pont olyan, amilyen nem kéne

„Hol vannak a fiatalok?” – tette fel a találkozó legadekvátabb kérdését Jókai Anna. A Kossuth-nagydíjas írónő szomorúan állapította meg, hogy bizony, a Polgárok Háza nem vonzza a fiatalokat, akiknek a hétvégi buli a lényeg, és hogy megihassák a konyakjukat és a whiskey-jüket. A kérdése jogos volt, de a választ talán épp maga a rendezvény és a fiatalabb generációról Jókai által előadott kép adta meg arra, hogy, miért maradnak távol a fiatalok.

Pedig „a világ nagyon ravasz és nemtelen hadjáratot folytat a magyar gondolkodás ellen”, ami mögött „valami több van, mint egyszerű politika”. A korát meghazudtolóan fitt Jókai ezután még ostorozta a Lucifernél is rosszabb gonoszt, amelyben a keserű irigység annál erősebb, minél erősebb bennünk a törekvés a jóra, volt egy kis lakótelepezés, teszkózás, fogyasztói társadalmazás, hős orbánozás az ostoba, nőimitátornak is beillő európai politikusok ellen, ami ha fel nem is rázta a hallgatóságot, a többségből intenzív bólogatást váltott ki.

Egy hangos óóóóóó erejéig azért felzörgette Jókai az egybegyűlteket, amikor „egy Andy Warhol nevű posztmodern művész” mondatát kissé pontatlanul idézte, miszerint „Azért gyűlölöm a vasárnapokat, mert nincsenek nyitva a boltok"

„Ellenzékben minden könnyebb” – mondta ki végül a felismerést az írónő, aki szerint győztesként sokkal nehezebb fenntartani a Polgári Körök tettre kész lendületét, mint a 2002 utáni években.

Kövér kipipálta

Az álmos, kötelező köröket futó rendezvényt nem dobta fel Kövér László sem. A házelnök a polgári köröket a nemzeti érdekeket és a közjót szolgáló közösségnek nevezte, amely Közép-Európában egyedülálló politikai innováció volt.

Erénye, hogy kész volt szembemenni a gazdasági érdekcsoportokkal, amelyek veszélyeztetik a nyugati típusú demokráciát, „legyen az liberális vagy illiberális” – csempészett bele egy keveset Orbán tusnádfürdői eszmefuttatásából Kövér, mielőtt beszédét a lehető legbanálisabb fordulattal zárta le: tartsa össze a bizalom a közösséget a következő tíz év során is.

Ezután – a közönség által meglepően jól elénekelt Himnusz és Szózat előtt – a Hot Jazz Band vette át a színpadot, hogy elénekelje a Hosszú az éjszaka, ne menjünk még haza című dalt, a Miss Amerika című 1929-es operettből. Eisemann Mihály a darabnak eredetileg a Három mákvirág címet adta, de, hogy ez valami sorok közötti utalás volna, azt legfeljebb Bényiék tudhatják.