Vizsgálják az elszabadult villamos fekete dobozát

2014.08.28. 09:05

Három hibát is elkövethetett a Szegeden elszabadult villamos vezetője – írja a Délmagyar. A hivatalos vizsgálat még tart, a lap egy szakértő segítségével próbálta felderíteni a rejtélyt.

Mint korábban megírtuk, kedden reggel hét óra után nem sokkal elszabadult egy villamos a Szegedi Közlekedési Kft. telephelyéről, és annyira felgyorsult, hogy a vezetője már hiába futott utána. A vonalat áramtalanították, de leszakította a felsővezetéket a szerelvény, ezért a villamos végül az Izabella hídtól egy körforgalmon is áthaladva a Károlyi kollégium előtt állt meg 960 méter megtétele után. A szegedi vállalat akkor azt mondta, hogy a vezető egy váltót akart átállítani, ezért szállt le, közben a szerelvény elindult. Szerencsére nem ütközött össze senkivel és nem siklott ki.

A Délmagyar szerint a villamos vezetője három hibát is elkövethetett: valószínűleg   

  • nem húzta be a kéziféket
  • menetben hagyhatta a járművet, és
  • „ajtóengedélyeztetéssel" szállhatott le

Furcsa az is, hogy noha a remíz oszlopain lévő piros nyomógombokkal egy ráütéssel áramtalanítani lehet az egész telepet, ezt mégsem tette meg senki.

– mondta a lapnak a név nélkül nyilatkozó szakértő. A villamost egyébként kivonták a forgalomból, áramszedőjét kicserélték, a felsővezetéket megjavították. A pálya nem deformálódott, de a megrongálódott betonágyat akkor javítják majd ki, ha kiderül, hogy fizet-e a biztosító. A hivatalos vizsgálat, melyben 

a jármű fekete dobozának adatait vizsgálja a Közlekedésbiztonsági Szervezet,
 

akár egy hónapig eltarthat.

A lapnak nyilatkozó szakértő szerint Szegeden elektronikusan állítják át a váltókat, csak a remízben vannak kézi állításúak. Kiszállás előtt mindenesetre be kellett volna húznia a rögzítőféket, és ellenőriznie a menetkart, hogy a jármű nullában, azaz „üresben" van-e. De még ha mindezt elfelejtette volna is, a nyitott ajtónak blokkolnia kellett volna a rendszert.

A harmadik hiba az lehetett, hogy a vezető az utasok leszállásgombját nyomta meg, ezért miután leszállt, az ajtók automatikusan csukódtak (a fotocella észlelte, hogy már nem állnak az ajtóban). Ezzel megszűnt a menettiltás, és elindulhatott a villamos.

Ha mégsem ez történt, akkor műszaki hiba okozhatta a galibát, amit tovább turbózott az, hogy későn áramtalanították a felsővezetéket.

– írja a lap, hozzátéve: a hivatalos vizsgálatban ugyanolyan típusú járművel rekonstruálják a történteket, közben a fekete dobozt is kiértékelik.