Fél éve meghalt, de még nem temették el Csala Zsuzsát

2014.08.30. 18:10

A februárban elhunyt Csala Zsuzsa és néhány héttel korábban távozó nővére hamvait még mindig nem temette el a család, annak ellenére, hogy a sír meg van, sőt a nevük is szerepel már a sírkövön - írja a Hír24

"Még csak el sem sirathattam rendesen Zsuzsikát. Először azt mondták a rokonok, várjuk meg a jó időt, hogy a húgom és a nővérem hamvait elhelyezhessük a családi sírban itt, Dunaalmáson. Volt azóta rossz idő is, jó idő is, de a temetésről még mindig semmit nem tudok. Pedig én vagyok az utolsó hármunk közül… Sajnos a két testvérem néhány héten belül, szinte egyszerre halt meg, és én még el sem tudtam siratni őket rendesen, bár a nevük már fel van vésve a sírkőre. A faluban állandóan azt kérdezik tőlem az ismerősök, barátok, mikor lesz már a temetés, hogy végső búcsút vehessünk Zsuzsikától és a másik nővéremtől, Mártitól" - mondta a Best magazinnak Csala Csilla.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport