Jolán, Vid
11 °C
28 °C

EU-s pénzből újult meg a romatelep

2014.09.02. 16:57

94 százalékkal járult hozzá az EU ahhoz a 489 millió forintos programhoz, amely nyomán megújult a döntően romák lakta nyíregyházi Huszár-telep. A társadalmi reintegrációs, az életkörülményeket jelentősen javító beruházással 70 lakás homlokzatát, valamint a lakótelep óvodáját, bölcsődéjét és öregek otthonát is felújították több utca és tér mellett – derült ki nyíregyháza fideszes polgármestere Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester szavaiból a keddi átadási ünnepségen.

Az önkormányzati vezető emellett 12, eddig nem lakott szociális bérlakás teljes felújításáról, valamint új játszóterek építéséről is beszámolt, továbbá arról, hogy nonprofit szolgáltató szervezeteknek is alakítottak ki helyiségeket. Így új helyiséget kaptak a védőnői, rendőrségi és jogi szolgáltató szervezetek és a megalakult polgárőrség is. Közterületi kamera-rendszert ugyancsak kialakítottak a telepen, hogy elejét vegyék az esetleges rongálásoknak – írta az MTI.

A szegregáló iskola marad

Nem változott azonban a telepen működő általános iskola helyzete, noha februárban első fokon a bíróság kimondta: az intézmény a szegregációt erősíti a romák integrációja helyett, ezért meg kell szüntetni.

A nem jogerős ítélet azonban nem hozott változást: az iskolába új diákok is beiratkoztak, jelenleg oda 64 gyermek jár. (A mostani felújítási program nem érintette az iskolát.)

„Nem csak roma családok laknak a Huszár-telepen, így az iskolások sem csak romák”

– kelt az iskola védelmére Csorba Miklósné. A Nyíregyházi Roma Nemzetiségi Önkormányzat és a Huszár-telepi Polgárőrség elnöke szerint pozitív változást hozott a görögkatolikus egyház által fenntartott iskola a telep életében. „Most már előadásokon vesznek részt, versenyekre járnak, és már nem úgy köszönnek mindenkinek, hogy szia vagy csá, hanem, hogy dicsértessék” – hozott egy példát Csorba a 2500 fős lakótelepről, ahol a munkanélküliséget elsősorban a közmunkaprogramok szorítják le.

Szerinte azért sem lehet szegregációról beszélni, mert a szülők maguk dönthetik el, hogy a lakótelep iskolájába, vagy az egyház által fenntartott másik, belvárosi iskolába íratják be gyermeküket.

Igaz, tavaly a telepet a belvárossal összekötő iskolabusz megszűnt. Bejutni azonban a belvárosi iskolába tömegközlekedéssel továbbra is lehet. Ehhez a helyi politikus reményei szerint a rászorulók hamarosan 80 százalékos bérlet-visszatérítést is kapnak majd.