Jogerősen is ártatlanok Kunszentmárton volt elöljárói

2014.09.03. 13:11

Jogerősen felmentette a Szegedi Ítélőtábla szerdán Kunszentmárton polgármesterét, jegyzőjét, valamint az önkormányzat pénzügyi osztályának korábbi vezetőjét, akiket hűtlen kezelés bűntettével vádolt az ügyészség, írja az MTI.

A kunszentmártoni önkormányzat 2008 májusában a csehországi székhelyű Capital Partners a. s. brókercégen keresztül 96,5 millió forint szabad forrását külföldi tőzsdéken forgalmazott részvényekbe fektette.

A cseh cégen keresztül végzett tranzakciók kezdetben sikeresek voltak, de 2008 őszétől az amerikai részvények árfolyama jelentősen esett, és az egyes tőzsdei ügyletek után a bróker cég tranzakciós díjat is felszámolt. Amikor az önkormányzat vesztesége elérte a 44 millió forintot, a képviselő testület abban bízva, hogy a részvények ára újra nőhet majd, testületi ülésén a befektetés fenntartása mellett voksolt.

A szerződést az önkormányzat végül 2009 augusztusában zárta le, ekkor a brókercég a portfóliói akkori ellenértékét, 18,2 millió forintot utalt vissza a város számlájára.

Az ügyben az Állami Számvevőszék feljelentése alapján indult eljárás 2011-ben.

2013-ban a Szolnoki Törvényszék felmentette a város elöljáróit, azzal az indokkal, hogy a vádlottak abban a tudatban voltak, hogy a részvényvásárlás lehetséges, és tiltó rendelkezés híján ezzel jogszabályt nem sértenek.

Az ezt megerősítő táblabírósági döntés indoklása: „Czuczi Mihály akkori és jelenlegi polgármester nem követett el szándékos kötelességszegést, a képviselő-testület határozata szerint járt el, amikor megállapodást kötött a brókercéggel. 2008 tavaszán a polgármester nem láthatta előre, a részvényügyletek milyen veszteséggel járhatnak. Mivel az elsőrendű vádlott nem követett el bűncselekményt a bűnsegédi magatartással vádolt jegyző és osztályvezető esetében is felmentő ítéletet hozott a törvényszék".