A misén jelentette be a pap, hogy inkább családot akar

2014.09.09. 10:39

A vasárnapi szentmisén jelentette be Balogh Tibor nagybajcsi plébános a híveknek, hogy a papi hivatásáról lemond, családot szeretne - írja a Kisalföld.

A hívek megdöbbentek, amikor Balogh a mise végén azt mondta: szüneteltetni akarja a papi hivatását, mert családot akar, amit papként nem tehetne meg. 

2 (2)
Fotó: Kisalföld archív

De a történetnek még nincs vége. Balogh neve hétfőn – a választási regisztráció utolsó napján – felkerült a nagybajcsi polgármesterjelöltek közé. Huszár Imre jelenlegi polgármester kihívója Balogh Tibor lesz. 

A lap szerint önmagában az a tény, hogy egy plébános indul egy helyi önkormányzati választáson, nem összeférhetetlen. Tehát csak emiatt nem kellett volna lemondania az atyának – írják. 

Bejelentése után a Kisalföld megkereste Balogh Tibort. Azt mondta, hogy napokon belül egyeztet a megyés püspökkel, azt követően szeretne nyilatkozni. Balogh Tibor egyébként 1981-es születésű, fiatal plébános, 2007-ben szentelték pappá. 

Most a püspök engedélyétől függ, hogy Balogh meddig gyakorolhatja a hivatását. Ha felfüggesztik, akkor falvait valószínűleg a többi paptársa között fogják szétosztani, ami azonban az ismert paphiány miatt nem lesz egyszerű – jegyzi meg a Kisalföld.