Gál
10 °C
21 °C
Index - In English In English Eng

Ha egy fotós arra kéri, ugorjon a kútba, ön beleugrik?

2014.09.09. 12:01 Módosítva: 2014.09.09. 12:06

A Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkavédelmi Felügyelősége szerint ugyanis pontosan ez történt az alábbi képen:

A Vastagbőr levélben kérdezte meg a kormányhivatalt, hogy a Népszabadságban megjelent fotón látható furcsa szerelési technika mennyiben felel meg a munkavédelmi szabályoknak, és azt a választ kapták, hogy a jelenet a fotós kérésére lett beállítva. 

Ha ez így lenne, az súlyos hiba lenne a fotós részéről, de a kormányhivatal válaszát nehezebb komolyan venni, mint a Várkert harmadik átadóját.

Részlet az Átlátszón olvasható hivatalos indoklásból:

Az ellenőrzésen készült jegyzőkönyv tanúsága szerint ismeretlen férfi jelent meg a munkaterületen fényképezőgéppel, és a kivitelezést végző dolgozókkal megbeszélte, hogy magán célra szeretné készíteni a fotót, és kifejezetten extrém helyzet ábrázolása a célja. A fejjel gödörbe lógatott személy testi épségének veszélyeztetése ennek a felelőtlen kérésnek a következménye volt, és nem valós munkavégzési helyzetből adódott.

Nehezen tudjuk elképzelni, hogy a két építőmunkás egy számukra ismeretlen fotós kedvéért harmadik társuk életét próbálta veszélybe sodorni, ezért megkérdeztük a fotóst, hogy szerinte hogy készült a képe.

Teknős Miklós elmondta nekünk, hogy a Népszabadságnak fotózott a helyszínen, ezt el is mondta a körülötte dolgozóknak, de nem befolyásolt senkit a munkások közül. Őt eddig nem kereste meg a hivatal a vizsgálat során, így még nem volt lehetősége bemutatni az építkezésen készült teljes fotósorozatot, amiből szerinte egyértelműen kiderül, hogy a kiválasztott kocka nem instrukciók alapján készült, hanem - ahogy a kormányhivatal fogalmaz:

valós munkavégzési helyzetből adódott.