Sör Attila már unja, hogy a neve miatt érdekes

2014.09.09. 08:32
De azt nem tagadja az Együtt-PM pécsi jelöltje, hogy a kampányban előny egy ilyen név. Sör Attilát kérdeztük, de ezúttal nem a nevéről.

Amikor annak idején Bajnai Gordon elmondta a miniszterelnöki beköszönő beszédét, mondtam a páromnak, hogy lesz jó 10 hónapunk, aztan meglátjuk, mi lesz - így emlékszik vissza Sör Attila arra a pillanatra, amikor bajnaista lett. A politika amúgy is mindig érdekelte az Együtt-PM pécsi jelöltjét, aki civilben postás.

Autodidakta módon régóta foglalkozom politikával, politikai elemzéseket olvasok. Sokan azt szajkózzák, amit hallanak, én igyekszem a dolgok mögé nézni

- mondta Sör az Indexnek.

Sör nem abban a választókörzetben él, ahol indul, bár a körzete közvetlen a lakóhelye mellett van. Ahogy a vezetékneve, úgy szerinte az is előny, hogy postásként dolgozik.

Rengeteg emberrel találkozom és beszélgetek a munkám miatt, ismerem az emberek mindennapi bajait, a mikrotársadalmat

- magyarázta.

550304 244853625656605 280381248 n
Fotó: Facebbok / Sör Attila

A programját, amivel igyekszik meggyőzni a pécsieket, nem csak rá szabták, ez lényegében egybeesik a párt hosszútávú városfejlesztési programjával. Így amikor amellett kardoskodik, hogy ne csak a történelmi belvárosban legyenek presztízsberuházások, akkor arról beszél, mint az összes baloldali jelölt.

Sör szerint a városból mennek el az emberek, nincsenek munkahelyek. Ezért is meglepő, amikor munkahelyteremtő beruházásként egy élményfürdőt említ, szerinte arra lenne szüksége Pécsnek - noha 25 kilométerrel odébb ott van az orfűi Aquapark. Sör szerint egy élményfürdő munkahelyet teremtene és jót tenne az idegenforgalomnak is, télen pedig az egyetemistákra lehetne építeni a gazdaságot, ezért viszont egyetemi fejlesztésekre lenne szükség.

 A vicces nevű jelölt szerint Pécset megnyerheti a baloldal, noha 2010-ben elég nagy győzelmet aratott a Fidesz. (Akkor 12 mandátumot szerzett a közgyűlésben a Fidesz, míg az ellenzék csak hetet, és abban már a Jobbik is benne volt.)

A Fidesz verhető. Ez a város mindig is inkább baloldali volt

- véli Sör Attila.

Pécsen az MSZP, az Együtt-PM és a DK közös polgármesterjelöltje egyébként Kovács Ágnes, aki korábban egészségügyi intézményvezetőként dolgozott Pécsett. A Fidesz Páva Zsoltot indítja, aki 2009-ben időközi választáson győzte le Szili Katalint, majd 2010-ben ismét nyert a korábbi MSZP-s alpolgármester, Meixner András ellen.