Móric
9 °C
15 °C

Kovács László megvédené Navracsicsot

2014.09.10. 12:26 Módosítva: 2014.09.11. 11:51

Kovács László volt külügyminisztert és korábbi uniós biztost kérdeztük Navracsics Tibor esélyeiről az 1989-es határnyitás évfordulója kapcsán tartott sajtótájékoztatója után.

Lejárató kampány indult ellenem

Kovács szerint amikor kiderült, hogy Medgyessy Péter őt jelöli biztosnak, akkor a Fidesz azt kezdte terjeszteni Brüsszelben, hogy ő KGB-akadémiát végzett, és Putyin ügynöke.

Helmut Kohl kancellár védett meg engem, mert emlékezett rám a határnyitás körüli tárgyalásokból.

Mint elmondta, energiaügyi biztosnak jelölték, de különböző konzervatívok közti konfliktus miatt végül Barroso felajánlott neki egy portfóliócserét, és így kapta meg az adó- és vámügyet, amire most Navracsics is esélyes.

Szájer József akkor azt mondta, hogy az energiaügy a legjelentéktelenebb terület az unióban, majd amikor kiderült, hogy az adó- és vámügyet kaptam meg, akkor pedig azt, hogy na, ez már a portásnál is alacsonyabb rangú.

Kovács elmondta, hogy élete nagy szerencséjének tartja, hogy az adó- és vámügyet kapta, és bár tudja, hogy Navracsics ennek csak a felét kaphatja meg, ő azért megvédené Szájertől.

Frissítés: Az interjú azelőtt készült, hogy délben kiderült, a korábbi várakozásokkal szemben jóval gyengébb portfóliót kap Navracsics Tibor, a Fidesz biztosjelöltje. Navracsics az oktatási, kulturális és ifjúsági, polgárjogi ügyekért felelős biztos lehet a Jean-Claude Juncker vezette következő Európai Bizottságban.