Rezesova szlovák börtönben akar ülni

A csütörtökön kilenc év börtönre ítélt Eva Rezesova kezdeményezni fogja, hogy Szlovákiában ülhesse le a büntetését, írja a hvg.hu a szlovák milliomosnő ügyvédjére, Novák Péterre hivatkozva. "Ez alapvető emberi joga, melyet nemzetközi egyezmény lehetővé tesz” - mondta a lapnak Novák, aki szerint Rezesova főként azért szeretne Szlovákiában ülni, mert ott könnyebben tudná tartani a kapcsolatot két gyerekével.
Rezesovának a csütörtöki jogerős ítélet szerint a közepesen szigorú börtön (a fogháznál szigorúbb, a fegyháznál enyhébb) fokozatban kell leülnie a büntetését, amiből levonják a két előzetes letartóztatásban töltött évet. Legkorábban 2018-ban helyezhetik feltételes szabadlábra, tehát büntetéséből még minimum négy rács mögötti év van hátra.
Se a büntetés ideje, se a végrehajtási fokozata nem változhat meg az áthelyezéssel, de a baleset négy halálos áldozatának rokonait képviselő ügyvéd, Somogyi Orsolya azt mondta: így is elképzelhető, hogy Szlovákiában Rezesova kedvezőbb körülmények közé kerülne.
Akkor helyezhetik át, ha Szlovákia és Magyarország is beleegyezik. Magyarország indoklás nélkül is megtagadhatja az átadást.