Klaudia
0 °C
12 °C

Szörnyeteggé változott a patak

2014.09.15. 07:51

Zavarba jöttem volna, ha előre meg kell mondanom, hogy mi okozhat katasztrófát a nyugat magyarországi falucska közepén. A kereszteződésben földszintes házak álltak, körben néhány fenyőfa, alatta sekély patak csordogált a mély betonvályúban, túloldalon esőbeálló és egy kis híd. Arra tippeltem volna, hogy a legdurvább ami történhet: leszakad a fa egyik ága, és csúnyán behorpasztja valami kocsi motorháztetejét.

Hibás válasz.

Ami történt: A bokáig sem érő patak a váratlan esőzéstől olyannyira megduzzadt, hogy nemcsak a medret töltötte ki, hanem fél méter magasan ellepte az utcákat. A hömpölygő folyam betört a házakba, kocsikat sodort el, és csak a szerencsének köszönhető, hogy nem követelt magának halálos áldozatokat is.

Ezek voltak a szombat hajnali történések a Zala megyei Rédicsen, ahol addig legfeljebb akkor gondoltak a patakra, ha a gyerekek belerúgták a labdát. Most azonban az esőbeálló úgy feküdt összetörve, mintha tornádó kapta volna fel, mellette a kerítés téglából épített oszlopa hevert tövestől kicsavarva, a környéken állt a sár.

A kutya figyelmeztette a gazdáit

„A víz elvitte a mentőautót, ami itt parkolt – mesélte a szomszédos öregek otthonának egyik lakója. – A falu túlvégén találták meg, összetörve. A nagy vaskonténer meg a Petőfi utcában állt meg, az egyik kertben.”

A visszaemlékezésnek különös hangulatot kölcsönzött, hogy a szóban forgó patak ekkor már újra bokáig érő csermely volt.

„Negyven éve lakunk itt, de soha még ilyen nem történt” – mesélte a fent említett Petőfi utcában Baloghné. Az ő kertje mellett rekedt meg a fémkonténer.

A falusiak tudták ugyan, hogy nagy esők jönnek a hétvégén, de nem volt okuk félni.

„Egyszer, még 1978-ban kiöntött a víz, a kertbe feljött, de hogy a házakat elöntheti, olyanról nem hallottunk” – tette hozzá a férje, megmutatva, most meddig emelkedett a víz. Ha szombat hajnal lett volna, akkor derékig álltunk volna a patakban.

„Hajnali fél négy volt. Jelzett a kutya, kaparta az ajtót – idézték fel az átélteket. – Nem értettem, mert a kutyát bezártam estére a kerítés mögé. Kimentem, és láttam, hogy jön a víz, fentről, nem is a patak felől, hanem a hegyekből. A kutya megijedt, és kiszabadította magát, hogy menekülhessen.”

„Akkor lett nagy a baj, amikor a patak felől is megjött a víz. Kétfelől áradt. Dübörgött, félelmetes hangja volt. Kinéztem, és mintha egy folyó áradt volna kinn, olyan volt körben minden. Aztán betört, és félméternyi víz állt a házban” – emlékezett vissza a nő.

„Az anyámat ölben vittem ki a szobájából, a konyhaasztalra. Aztán jöttek a tűzoltók, ők menekítették ki” – mondta Balogh úr az átéltekhez mérten nyugodtan.

Az ár egyébként olyan gyorsasággal húzódott vissza, hogy reggel hatkor már több víz volt a házban, mint kinn. Amikor kifeszítették az ajtót, a sáros lé kizúdult a kertbe.

„Egy élet munkája ment tönkre. Mindenhol iszap állt, a falakon még látszik, meddig jött fel a víz” – mutatta a nő a fotókat, amiket reggel csináltak. A helyiekről sokat elárul, hogy 24 órával az esemény után a házban a vizes falakat, nedves bútorokat leszámítva már nem volt nyoma a pusztításnak. „Nyolcan dolgoztunk, álló nap. Mindent lemostunk, fertőtlenítettünk, a férjem gőzborotvával tisztította a házat.”

Baloghék úgy tudják, hogy a faluból csak az ő biztosítójuknál 39-en jelezték kárigényüket. A legnagyobb kár a szomszédjuké lehetett, akinek föld alatti garázsát, az autóval együtt teljesen elöntötte a víz.

Bejutottunk az elzárt övezetbe

A hallottak után elképzelni sem tudtam, mi lehet azzal a négy településsel, amelyről a katasztrófavédelem csak annyit közölt: „Bödeháza, Gáborjánháza, Szíjártóháza és Zalaszombatfa közúton megközelíthetetlen.” Víz alá került az egész vidék? Vagy csak az utak járhatatlanok?

A bevezető úton rendőrkordon tartóztatott fel, de ők csak annyit tudtak, hogy senki nem mehet be, hogy miért, arról fogalmuk sem volt, távoli településekről rendelték ide őket.

Mivel a falvak közvetlenül a szlovén határnál fekszenek, átautóztam a szomszédos országba, hogy hátulról közelítsem meg a katasztrófa sújtotta övezetet.

Egy körforgalomban villogókkal közeledő rendőrautók sorára lettem figyelmes. Bár más irányból érkeztek, éppen a falvak felé tartottak. Mögéjük soroltam, majd a tükörből láttam, hogy hátulról további villogó rendőrautók, mentők sorakoztak fel, mind magyar rendszámmal. Együtt keltünk át a határzónán, ami már csak azért is hasznos volt, mert felvezetőim tudták, hol kell lefordulni, hogy egy erdei úton magyar területre érjünk.

Eddig nem is sejtettem, hogy ilyen festői ez a vidék: A piros-kék villogókkal közlekedő kísérőimmel nyugodtan tempóban vágtunk át az erdőkön, kis dombokon. A falvakban az emberek integettek nekünk, visszaintegettem, és éreztem, kedvem lenne kiszállni, hogy igazoltathassam őket.

A lezárt Bödeházán azonban már lehúzott redőnyök fogadtak minket, a lakókat kitelepítették. Érdekes módon víznek nyomát sem láttam a környéken, de lehetőségem sem volt, hogy felderítsem a katasztrófazónát. A menet Szijártóházán megállt, kiszálltunk, és másodpercek alatt kiderült, hogy nem vagyok készenléti rendőr.

Nem sokkal később már a zóna határa felé autóztam. A táj nyugodt volt, amerre a szem ellátott, tiszta tavakon csillogott a délutáni nap. Csak azt kellett tudatosítanom, hogy ezek a tavak normális esetben itt nem léteznek.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!