Aranykéz utcai robbantás: vádat emeltek

001
2014.09.18. 08:55 Módosítva: 2014.09.18. 09:18

Előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntette miatt Jozef Rohác és Portik Tamás ellen emelt vádat a Fővárosi Főügyészség az Aranykéz utcai robbantás ügyében.

A vádirat szerint Jozef Rohácot Portik Tamás, a kilencvenes évek olajszőkítéseiben kulcsszerepet játszó Energol Rt. volt igazgatója bízta meg a robbantással. A célpont Boros Tamás (polgári nevén Boros József Károly) volt, aki korábban Portikra és társaira is terhelő vallomást tett a rendőrségen.

Rohác  elfogadta a megbízást. A robbantás előkészítésébe  Jozef Hamalát  is bevonta.  Rohác  szerezte be a robbanóanyagot, és ő készítette házilag a távirányításos robbantó szerkezetet is. Feltérképezték Boros mozgását és az általa rendszeresen használt útvonalakat is.

Jozef Rohác (j) a Fővárosi Bíróság tárgyalótermében, Budapest, 2010. február 23.
Jozef Rohác (j) a Fővárosi Bíróság tárgyalótermében, Budapest, 2010. február 23.
Fotó: Mohai Balázs

A 4500-5000 gramm tömegű, TNT-t tartalmazó robbanóanyagot  Rohác   megbízásából Jozef Hamala rejtette el egy Polski Fiatba, amit még korábban ő maga vett meg hamis papírokkal. A kocsit Hamala a robbantás előtti napokban parkolta le az Aranykéz utca 1-3. szám előtt, ahol Boros naponta megfordult.

Boros 1998. július 2-án 11:44-kor érkezett oda.  Rohác  már lesben várta.  Amikor Boros elsétált a Polski Fiat mellett, az ügyészség szerint  Rohác  távirányítással hozta működésbe a robbantószerkezetet.   A hatalmas erejű robbanásban Boros József és három másik ember halt meg, huszan megsérültek. Képek a robbanás helyszínéről>>>

A Fővárosi Főügyészség Rohác és Portik esetében is életfogytiglan kiszabására tett indítványt. A vádemeléssel egyidőben a Fővárosi Főügyészség L. János Györggyel szemben a nyomozást bizonyítottság hiányában megszüntette.

Jozef Hamala ismeretlen helyen tartózkodik. Az ő ügyét elkülönítették. 

Portik Tamást februárban első fokon  t izenegy év fegyházbüntetésre ítélték, amiért ő adott megbízást Prisztás József meggyilkolására.  Jozef Rohácot a Fenyő-gyilkosságban való részvétellel, és m ég a kilencvenes években Pozsonyban és környékén elkövetett négy alvilági leszámolással is gyanúsítják.