Andrea, Ilma
4 °C
12 °C

Egy helyben totyogott négy főpolgármester-jelölt

2014.09.25. 12:56
Csonka főpolgármester-jelölti vitát rendeztek csütörtök délelőtt Budapesten, ahol az indulók jórészt a saját visszalépésük esélyeiről beszélgettek. Magyar György szerint a baloldalon öt helyett egy jelölt kell Tarlóssal szemben, és ő visszalép, ha mások is. Bokros szerint is vissza kell lépni, mégpedig az ő javára. És hogy végül visszalépett-e valaki? Sosem találnák ki!

Ritka pillanat, amikor egy kampányban a jelöltek nyilvánosan is szembenéznek azzal, hogy igazából esélytelenek a választáson. Márpedig éppen ez történt a Republikon Intézet kerekasztal-beszélgetésén, ahol négy főpolgármester-jelölt alapvetően a visszalépés esélyeiről vitatkozott.

Bodnár Zoltán, a Liberálisok, Bokros Lajos, a MoMa, Csárdi Antal, az LMP jelöltje, illetve a függetlenként induló Magyar György aztán végül arra jutott, hogy senki nem lép vissza senkinek a javára, bár nagyon-nagyon fontos lenne leváltani Tarlós Istvánt.

A beszélgetés ötperces programismertetéssel kezdődött volna, ám Magyar György nem zavartatta magát, és rögtön az elején ki merte mondani, hogy a király meztelen:

A mi programjainknak nincs most jelentősége. A lényeg, hogy marad-e a főpolgármester a helyén, vagy valaki le tudja váltani.

Majd Magyar ezt ezzel fokozta: 

Egy szék van, nem ülhetünk bele ketten, négyen, kilencen. Lépjen vissza egy vagy inkább négy jelölt, hogy egy erős jelölt maradjon Tarlóssal szemben!

Visszalépjek, ne lépjek vissza?

A beszélgetést moderáló Pikó Andrásnak így nem is maradt más választása, mint végigkérdezni a jelölteket, hogy nos, akkor ki hajlandó visszalépni, és kinek a javára. A négy jelölt persze négyféleképp reagált:

  • Csárdi Antal szerint nem feltétlenül szükséges, hogy Tarlóssal szemben egy jelölt jelenjen meg, „ez álságos vita", mert „nem lehet összetolni a programokat, a programokról és nem a cicaharcról kell szólnia a kampánynak".
  • Bokros Lajos egyetértett Magyar Györggyel, „még mindig nem késő összefogni". És hogy ki legyen a közös induló? Bokros ezt is megmondta: „Ha a demokratikus ellenzékről beszélünk, úgy tűnik, én vagyok a legnépszerűbb jelölt."
  • Magyar György ismét megragadta a mikrofont: „Én azonnal hajlandó vagyok visszalépni más javára, mert a cél a főpolgármester leváltása. Ha négyen visszalépnek, rohanok a négyekkel. Öt jelölt helyett egy kell."
  • Bodnár Zoltán: Na, ő érdemben erre nem válaszolt semmit, egészen másról beszélt. Amiből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy nincs az az Isten, hogy visszalépjen – ahogy ezt az Indexnek adott interjújában is mondta.
  • A végét kitalálhatják: senki nem lépett vissza senki javára, így a helyzet továbbra is ugyanaz, mint a beszélgetés elején volt, Tarlósnak marad továbbra is öt kihívója a baloldalon. Vagy Magyar György szavaival élve: 

maradt az egy helyben totyogás.

A jelöltek ezek után a programjukról, a legsürgetőbb lépésekről, Budapest lehetőségeiről vitatkoztak. Tehát éppen arról, amiből egy szó nem fog megvalósulni, ha egyikük sem lép vissza. 

És a többiek?

Kiderült még az is, hogy a vitáról miért hiányzott Tarlós István, Falus Ferenc és a jobbikos Staudt Gábor. Horn Gábor egykori SZDSZ-es politikus, a szervező Republikon Intézet vezetője elárulta, hogy a Jobbik jelöltje azért nincs itt, mert nem hívták. „A Republikon egy liberális Intézet, nekünk nincs beszélnivalónk a Jobbikkal" – mondta Horn.

Tarlós István főpolgármestert viszont meghívták, de nem jelzett vissza, így nem tudják a szervezők sem, miért nem jött el. Ahogy tegnap megírtuk, úgy is lett: Falus Ferenc sem volt jelen, bár a beszélgetés meghívójában ott szerepelt a neve. Horn ezt azzal indokolta, hogy „az elején kaptunk egy emailt tőle, hogy örömmel eljön. Majd egy héttel ezelőtt egy kollégája jelezte, hogy nem tartja érdeminek a vitát Tarlós István nélkül, viszont nem írták, hogy nem fog eljönni, ezért szerepelt végig a programban."