Ferenc
10 °C
29 °C

Rákosi üzent: ön még nem szavazott le!

2014.09.27. 09:00
Választási plakátokon élhetjük át az elmúlt közel száz év történelmét, beleértve a legutóbbi éveket is. A Politikatörténeti Intézetben látható kiállítás legvidámabb perceit talán a rendszerváltás utáni plakátoknak köszönhetjük, hátborzongatásban az 50-es évek vezet, verselésben a népi demokrácia évei voltak verhetetlenek.

A kilencvenes választásokon még voltak jófajta politikai plakátok. Nem olyanok, mint manapság, amiket lámpaoszlopokra lógatnak vagy kivilágítható, magától forgó, de valójában lélek nélküli hirdetőhengerek plexije mögé erősítenek. Hanem valódiak, amiket állati csontokból, porcokból, bőrökből főzött enyvvel lehetett kiragasztani oda, ahová csak eszünkbe jut.

Nem a levegőbe beszélek, a kilencvenes országgyűlési választás kampányában Fidesz-kitűzős farmerdzsekiben, egyik kezemben enyves vödörrel, a másikban hengerre tekert plakátokkal jártam a várost esténként, és a Dóm falán kívül lényegében mindenre ragasztottam: romos házra, villanydobozra, telefonfülkére, lámpaoszlopra. Ez utóbbi annyira jól sikerült, hogy a szegedi Felső Tisza-parton itt-ott a mai napig láthatók még a narancsos plakátjaim maradványai. Semmilyen szabályozás nem létezett, ahová elfért egy plakát, oda ki lehetett ragasztani, büntetést soha, senki nem kapott. Szép idők voltak amúgy, ellenzéki pártok plakátjaira soha nem ragasztottunk, sőt, egyszer az Ifjúsági Háznál találkoztam egy idős emberrel, aki szintén enyves vödörrel járta a várost, hóna alatt viszont a Torgyán-féle Független Kisgazdapárt plakátjai voltak. Leültünk, megbeszéltük, hogy ő miért kisgazda, én miért vagyok fideszes, majd esküt tettünk, hogy egymás plakátjait nem, csak az MSZMP-jét ragasztjuk le.

Ezeken merengtem, amikor beléptem a kiállításnak otthont adó Politikatörténeti Intézetbe. Ez a Néprajzi Múzeum épületének Alkotmány utca felőli része, Igazságügyi Palotának épült, és éveken belül ide fog visszaköltözni a Kúria. A 20. századot átívelő politikai plakátkiállításnak ennél jobb helyet keresve se találhattak volna: a bejáratnál megérezhetünk valamit abból a hangulatból, ami a rendszerváltás előtt az itt székelő, az MSZMP felügyelete alatt álló Párttörténeti Intézetet lengte be. A nehezen nyíló kapun egy kinézetében az ötvenes éveket idéző portára érünk, ahol úgy jutunk át, hogy nem is érdeklődnek jövetelünk célja felől.

A földszinti folyosón balra fordulva jutunk el a baloldali, az MSZP-hez ezer szállal kötődő Politikatörténeti Intézet kiadójának, a Napvilágnak a galériájába. A két világháború közötti anyag döntően szociáldemokrata plakátokból áll, a népi demokrácia két évéből megtalálható minden párt, ami számít.

A verses szlogenekben a szociáldemokraták verhetetlenek voltak:

”Leveszed a hátadról a keresztet / ha a 3-as kockába teszed! / Szavazz önmagadra!”

”Parlamentbe beszkártistát / Küldjük oda a Tóth Miskát”

A Keresztény Női Tábor mintha kicsit lebecsülte volna választóit:

”Hány ujjad van egy kezeden? 5. Keresztedet tedd az 5-ös kockába, amely felett nincs semmi jelvény!”

A Nemzeti Parasztpárt igyekezett leleplezni a többi pártot, miközben semmi garancia nem volt arra, hogy ők nem ugyanabban mesterkednek-e, mint a többiek:

”Ne hadd magad, magyar azoktól félrevezetni, akiknek csupán szavazataid kellenek! A Nemzeti Parasztpárt jelölőlistáin a parasztság becsületes, harcos fiai vannak az élen. Ők sohasem hagynak cserben, bízzál bennük és szavazz a párt 4-es listájára!”

A Demokrata Néppárt már Orbán születése előtt 15 évvel meghirdette a centrális erőtér politikáját:

”Ne nézz jobbra, ne nézz balra! Szavazz a Demokrata Néppártra!”

Szintén a Demokrata Párt volt az, amelyik a legjobban játszott a számokkal, nem beszélve a számos szóviccekről:

”Régi jó pénz volt a 6-os, / Villamosból is van 6-os, / Szavazásból is lesz 6-os, / Hatoshoz légy ál-6-atos, / Az eredmény így 6-6-ós.”

Csúnya vége lett a népi demokráciának, a kommunistáké lett minden hatalom. Hogy ez mivel járt, arra jó példa az a névre szóló, szintén kiállított cetli, amit az 1950-es már egypárti tanácsválasztáson osztogattak a még nem szavazott embereknek:

”Szavazókörünk dolgozói azzal akarnak hitet tenni egységes helytállásukról a béke védelmében, hogy a szavazást még a reggeli órákban befejezzük és mindenki a Népfrontra szavaz! Ön még nem szavazott le, kérjük együttérzése bizonyságául sürgősen fáradjon a szavazóhelyiségbe!”

A szavazóhelyiségben a nevet letépték a cetliről, dél felé meg, gondolom, felkeresték azokat, akik még nem szavaztak. De hagyjuk is az egypártrendszer évtizedeit, hiszen a rendszerváltás utáni választási plakátok jelentik az igazi csemegét. Az anyag Budapestre fókuszál, ezért nem árt felidézni az egyes évek főpolgármester-választás dobogósait. Alább – messze a teljesség igénye nélkül – néhány jellemző részlet következik az egyes évek kampányplakátjairól.

1990: Demszky

Először és utoljára még nem a nép, hanem a Fővárosi Közgyűlés választott főpolgármestert. Ennek ellenére az SZDSZ (Demszky Gábor), az MDF (Barsiné Pataki Etelka), a Fidesz (Ungár Klára), az FKGP (Rácz Sándor) és szociáldemokrata párt (Borbély Endre) is megnevezett főpolgármester-jelöltet. Ők meg is jelentek a plakátokon, például Demszky mint a tettek embere, Rácz Sándor pedig 1956 legendájaként.

Sinkovits Imre lehet az egyetlen közéleti ember, aki ugyanazon a választáson két párt, az MDF és az MSZP plakátján is szerel. Róla köztudomású, hogy MDF-es volt, de meglepő módon az akkoriban karanténban lévő MSZP egyik plakátján is rajta volt. Egész pontosan az akkor még egy rövid ideig MSZP-s Pozsgay Imréén, aki szerint “a barátság a legnagyobb próbatétel”, ezért kampányfotóin olyanok társaságában is mutatkozott (Csoóri Sándor, Papp László), akikről mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy szocialisták volnának. És mindez persze azt is jelzi, hogy a korabeli szocialisták és az MDF népi szárnya valójában nagyon közel álltak egymáshoz.

1994: Demszky, Latorcai, Baráth

”Még sok a dolgunk, de jó úton járunk” – ez volt Demszky plakátjain, a jókora vereséget szenvedett Latorcait pedig a plakátja alapján ma valószínűleg lebuziznák, mert arcképe tetejére nagy betűkkel csak ennyi volt írva: MÁS. Amúgy az országgyűlési választásokon elszenvedett vereség után a Fidesz ekkor támogatott először jobboldali politikust.

A Konzervatív Párt lehet az egyetlen, amelyik konkrétan életgaranciát ígért választóinak az 1994-es, orvosi vényt szimbolizáló plakátján, bármit is jelentsen ez. “Kopogtatócéduláját juttassa el hozzám, hogy valóban hasson a felírt gyógyszer” – írták, de eredménytelenül, mert nem jött össze a kellő számú ajánlás.

1998: Demszky, Latorcai, Kolláth

Ekkor már csak a fenti három induló volt, se a szocialisták, se a kisgazdák nem akarták gyöngíteni Demszky, illetve Latorcai esélyét. A jobboldali jelölt plakátjain először és utoljára jelent meg a frissen miniszterelnökké választott Orbán Viktor feje. Az SZDSZ egy szót cserélt ki az 1994-es szlogenjében: ”Még sok a tennivaló, de jó úton járunk”.

2002: Demszky, Schmitt, Gy. Németh

Az MSZP váratlan országgyűlési választási győzelme után még az is belefért, hogy az MSZP és az SZDSZ is saját jelöltet indítson. A Fidesz által támogatott, függetlenségét lépten-nyomon hangoztató Schmitt Pálnak ugyanis vajmi kevés esélye volt, Demszky még így is majdnem 11 százalékponttal nyert.

”Budapestnek nyerni kell” – erre változott az ereje teljében lévő Demszky kampányszlogenje, aki talán még akkor nyert volna, ha azt írja plakátjaira, hogy “Most vettem jachtot az Adrián”. A Fidesz jelöltje itt már Orbán nélkül szerepelt a plakátjain, Gy. Németh Erzsébet viszont érthetően a tavaszi győztes Medgyessy Péternek mutatott valamit a távolban.

2006: Demszky, Tarlós, Katona

Demszky még éppen nyert, de ez már vereséggel ért fel. Tarlós alig 13 ezer szavazattal szerzett kevesebbet, hiába hirdette magáról magabiztosan, zsebre dugott kézzel, hogy “Tudom, mit kell tennünk”. Könnyen lehet, ha az MDF nem indítja el a 46 ezer szavazatot gründoló Katona Kálmánt, akkor már 2006-ben elkezdődhetett volna Tarlós korszaka. Ha pedig az MSZP-nek is lett volna önálló jelöltje, akkor egészen biztos.

Kampányszlogenben két kisebb jelölt dobta a legnagyobbat: a MIÉP-es Zsinka László – Podmaniczky báróra utalva – azt hirdette, hogy “Budapestnek újra vőlegény kell”.  A munkáspárti Székely Péter pedig korát megelőzve, ha nem is illiberális, de “Antiliberális Budapestet” követelt a plakátjain.

2010: Tarlós, Horváth, Jávor

Főpolgármester ilyen nagy, 144 125 szavazatos különbséggel még soha nem nyert a főpolgármester-választáson, mint Tarlós a Fidesz kétharmados országgyűlési választási győzelme után néhány hónappal. “Új megoldások a sikeres városért” – ez volt a vesztes Horváth Csaba szlogenje, egy hídon sétáló Tarlós pedig az “Igazi polgármestert Budapestnek” szlogennel nézett a választók szemébe.

És ha valaki csak azért olvasta végig a cikket, hátha kiderül belőle, mi lett a fideszes karrierem vége, akkor íme, itt a válasz: 1993-ban felhívtak a Victor Hugo utcai Fidesz irodából, ahonnan annak idején az enyvet és a plakátokat kellett elhoznom, és ahová akkor már évek óta nem jártam, hogy tagrevízió van, és megerősítem-e, hogy a Fidesz tagja vagyok. Mondtam, hogy nem, erre gúnyosan annyit mondott a hang, aki különben 1998-tól több cikluson át volt országgyűlési képviselő, hogy akkor vesztettünk. És tényleg vesztettek, 1994-ben a közvélemény-kutatások által várt győzelem helyett a Fidesz éppen csak bejutott a parlamentbe, és egy kicsit azt akarom hinni, hogy azért, mert nálam rosszabbak ragasztották a plakátokat.

(Budapest választ, 1920-2014. Napvilág Könyves Galéria, 1054 Budapest, Alkotmány utca 2. Nyitva: október 31-ig minden hétköznap 8-19:30)