Hortenzia, Gergő
8 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

Mindjárt itt a Kehi-vizsgálat eredménye

2014.10.01. 20:15 Módosítva: 2017.01.12. 13:14

Rövidesen befejeződik a Norvég Alapok ügyében a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálata, és annak eredményéről hamarosan tájékoztatják a közvéleményt – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter kérdésre válaszolva szerdán Makón, egy utcafórumon, írja az MTI.

Lázár szerint nagyon árulkodó az a túljelentkezés, ami a norvég pályázatokat övezte: „Magyarországon az elmúlt hét évben minden második európai uniós pályázatra benyújtott pályázat nyert, ami azt jelenti, hogy ötven százalék a pályázati győzelem esélye, a norvég alapos pályázatoknál tizenhárom százalék, azaz csak minden tízedik pályázat nyert”. Elmondta: olyan civil szervezetek fordultak a kormányhoz, amelyek az Ökotárs által bonyolított pályázatokon vesztettek.

Ezeknek a szervezeteknek az volt a vélelmük, az Ökotárssal szembeni vádjuk, hogy a pályázatot nem objektív szempontok alapján bírálták el, hanem „szubjektív pályázati manipuláció zajlott”. Egy szűk kör kapta meg a pénzek felosztásánakjogát, és végül a pénzeket is. „Ennek a vizsgálata zajlik jelen pillanatban”, mondta Lázár.

Szigetvári Viktor, az Együtt-PM szövetség társelnöke szerdán arra szólította fel Lázár Jánost, hogy haladéktalanul hozza nyilvánosságra az Ökotárs Alapítvány ellen lefolytatott Kehi-vizsgálat eredményét.

Szeptember első felében Lázár az Indexnek azt mondta, hogy szeptember végén telik le a Kehinek szabott határidő, eddig kell a vizsgálatot lezárniuk. A miniszter akkor azt mondta, hogy a Kehi vezetője arról tájékoztatta, hogy „minden a jogszabályoknak megfelelően zajlik és szeptember végére, a határidőre le fogja zárni a vizsgálatot, ami az ellenőrzéssel kapcsolatos.”