Ivó, Milán
12 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Az ELTE dékánja feljelentést tett szexuális erőszak és kábítószer-birtoklás miatt

2014.10.03. 16:43 Módosítva: 2014.10.03. 16:49

Feljelentést tett az ELTE jogi karának dékánja a tavalyi kari gólyatáborban történtek kapcsán szexuális erőszak és kábítószer birtoklása bűntettének gyanúja miatt. Szerdán számoltunk be egy fővárosi jogi kar gólyatáborában 2013-ban elkövetett, és eddig jogi következmények nélkül maradt nemi erőszakról.

Király Miklós dékán a jövőben nem járul hozzá gólyatábor szervezéséhez, és fegyelmi eljárást kezdeményezett a hallgatói önkormányzat érintett vezetői ellen - közölte az MTI.

A dékán tudatta azt is: az áldozat védelmében és a továbblépés érdekében biztosítják a hivatalos eljárásokban a sértett jogi képviseletét, az egyetemen működő pszichológiai és áldozatsegítési támogatást, valamint tanulmányai folytatásához kiemelt segítséget nyújtanak.

Intézkedett arról is, hogy fegyelmi eljárás induljon a hallgatói önkormányzat azon vezetői ellen, akik jelen voltak a tavalyi gólyatáborban, tudomással bírtak erről, és péntekig nem tájékoztatták a cselekményről a rendőrséget, valamint a kari vezetést.

Nincs több gólyatábor

Elfogadhatatlan, hogy a hök a hallgatást választotta, és ezzel akadályozta a felelősségre vonást - fogalmazott Király Miklós. A kari hallgatói önkormányzat működését a pénteki nappal felfüggesztette. Gólyatábor szervezéséhez a jövőben nem járul hozzá, az elsőéves hallgatók egyetemi beilleszkedését más közösségi programokkal fogja a kar elősegíteni. A dékán szerint halaszthatatlan a hallgatói érdekképviselet jogköreinek és működésének átfogó újragondolása is.

Király Miklós egyúttal szeretné remélni, hogy nincs több hasonló eltitkolt eset. Ha mégis lenne ilyen, akkor mindent elkövetnek azért, hogy ez mihamarabb és teljes körűen ismertté váljon. Ezért létrehoznak egy online felületet, amely megteremti annak lehetőségét, hogy a kar vezetése számára - anonim módon - bárki megírhassa, ha zaklatásnak vagy bűncselekménynek lett áldozata.

Megalázó

A dékán kiemelte: a kar és az egyetem közvéleményét megrázták a bűncselekmény gyanújáról szóló hírek. A szexuális erőszak szégyenteljes bűncselekmény, de elfogadhatatlan a szexuális zaklatásnak minden formája, és káros egy olyan hallgatói kultúra is, ami a szexualitást bántóan - és különösen a lányokra nézve megalázóan - előtérbe helyezi - fogalmazott, hozzátéve: meggyőződése, hogy hallgatóink többsége elutasítja az effajta megnyilvánulásokat.

Az ELTE rektora szeptember közepén kari szinten már fegyelmi eljárásokat indított az intézmény idei fonyódligeti és jogász gólyatáboraiban idén történtek miatt; több esetben a legsúlyosabb büntetés, azaz a hallgatói jogviszony megszűnése sem kizárt. Ezek az eljárások még zajlanak.

Fábri György, az ELTE kommunikációs igazgatója a rektori intézkedésekről akkor azt mondta: a jövőben csak úgy rendezhető gólyatábor, ha annak programját a legrészletesebb leírás mellett engedélyezi a rektori vezetés. A közreműködő felsőéveseknek a legszigorúbb szakmai és morális elvárásoknak kell megfelelniük, részvételüket személy szerint az adott kar vezetőinek kell jóváhagyniuk.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!