Egy másik iskolában lett helyettes a Miskolcon lemondatott igazgató

2014.10.03. 11:00 Módosítva: 2014.10.03. 11:24

A petíciók és utcai tüntetések hatására nemrég lemondatott Dávid Enikőt a Klebelsberg-központ néhány nappal ezelőtt egy másik miskolci iskola igazgatóhelyettesévé nevezte ki. Értesüléseink szerint a Miskolci Kazinczy Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola három hét után távozó igazgatója október elsejétől a Fazekas Utcai Általános Iskola igazgatóhelyetteseként dolgozik.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) kérdésünkre megerősítette ezt. Mint írták, Dávid Enikő az ottani igazgató javaslatára a miskolci Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola megüresedett igazgatóhelyettesi pozícióját tölti be a jövőben.

Dávid Enikőről egy nemrég indult blog azt írja: ő igazából áldozata az eseményeknek. A nyugdíjhoz közelálló pedagógus tavasszal megpályázta a Kazinczy-iskola vezetői posztját. Az igazgatói székért az iskola addigi igazgatója is indult. Minden szakmai testület egyöntetűen a korábbi igazgató mellett állt ki, Dávid Enikőt egyedül a Klik és a polgármesteri hivatal támogatta. A pályázatot végül érvénytelenítették. Dávid Enikőt azonban a tanév megkezdése előtt pár nappal, augusztus 29-én váratlanul felhívták a Klikből, hogy ő lesz a megbízott igazgató a Kazinczyban.

Dávid a tanévnyitó után két órával jelent meg az iskolában, ahol már eleve ellenséges hangulat fogadta. Kinevezésének módja miatt az iskola tanárai nyílt levelet írtak Balog Zoltánnak, először a szülők, majd a tanárok is tüntettek ellene. Dávid Enikő végül Kriza Ákos polgármester közbenjárására három hét után lemondott.

A blog szerint Dávid Enikő a lemondását nem is a Kliknél, hanem a polgármester irodájában írta alá, Kriza Ákos nyomására. Ezt kérdésünkre Kriza Ákos határozottan tagadta. Kriza az Indexnek azt mondta: a szülői munkaközösség képviselőivel többször is találkozott, egyeztetett az igazgató kinevezése miatt kialakult konfliktushelyzetről, hiszen ez városvezetői kötelessége volt. A találkozásokon megfogalmazott kéréseknek és a minisztériumi felkérésnek megfelelően vállalta el végül az ügyben a közvetítői szerepet.

Kriza szerint az ügyet

mindannyiunk örömére és megelégedésére, minden rosszindulatú politikai szándék ellenére, mára sikerült megnyugtatóan lezárni.

A polgármester úgy látja: továbbra is a nyugodt iskolai alkotó munka fenntartásában, az újabb konfliktusok elkerülésében érdekelt mindenki.

Kriza egyben határozottan cáfolt egy a blogon és az utóbbi időben más fórumokon is elterjedt hírt. Mint közölte: Dávid Enikővel sem közeli, sem távoli rokonságban nem áll.