Sára, Márió
-2 °C
1 °C
Index - In English In English Eng

Újabb brit túszt fejezett le az Iszlám Állam

2014.10.03. 22:47 Módosítva: 2014.10.03. 23:05

Újabb brit túsz lefejezéséről tett közzé videót az Iszlám Állam (IS) szélsőséges szervezet pénteken az iszlamista honlapokat figyelő amerikai SITE központ szerint.

A felvétel Alan Henning kivégzését mutatja be. A 47 éves Henninget tavaly decemberben ejtette fogságba a fegyveres csoport Szíriában, ahol a férfi egy segélyszállítmányt kísért, és nagyjából két héttel ezelőtt jelentették be, hogy ő lesz a következő áldozat.

A héten a korábban taxisofőrként dolgozó manchesteri férfi felesége videoüzenetben kérte szabadon bocsátását az iszlamistáktól.

Ez már a negyedik videó, amin az IS egy nyugati túsz lefejezését teszi közzé. Korábban két amerikai újságírót és egy brit segélymunkást végeztek ki az Irakban és Szíriában jelentős területeket birtokló csoport tagjai.

A videón a dzsihadisták Barack Obama amerikai elnöknek üzennek. „Obama, légicsapásokat indítottál Szíria ellen, lecsapsz a mieinkre, úgyhogy mi is lecsapunk a tieid nyakára” – mondta egy maszkos fegyveres a felvételen.

Az IS már be is jelentette, ki lesz a következő áldozat: Peter Kassignak hívják, 26 éves, az amerikai hadsereg leszerelt katonája, jelenleg segélymunkás.