Tömeges halpusztulás Somogyudvarhelyen

2014.10.05. 18:21

Kormányzati segítséget kér Somogyudvarhely, mivel a természetvédelmi területnek számító tórendszerébe vélhetően a környék folyóinak áradása és a belvíz miatt olyan anyag került, ami tömeges halpusztulást okozott. Az eddig begyűjtött mindegy 4 tonnányi haltetem mellett találtak már kagylót és fokozottan védett madártetemet is - számolt be az MTI- nek Kiss Kornél (Fidesz-KDNP), az 1100 lelkes település polgármestere.

Az első, nagyobb testű halak pusztulását tíz nappal ezelőtt észlelték. Egy hete még csak 20-30 tetemet gyűjtött be a területet kezelő helyi horgászegyesület, mára azonban 4 tonnányira nőtt a mennyiség, és elképzelhető, hogy hasonló mennyiségű elpusztult állat még a vízben van.

A héten többször is vízmintát vettek és vizsgálatot indítottak az érintett hatóságok, a környezetvédelmi, a vízügyi, az élelmiszerlánc-biztonsági hatóság, valamint a Duna-Dráva Nemzeti Park és a katasztrófavédelem szakemberei is. A vizsgálatok még zajlanak, de az már valószínűsíthető, hogy az elmúlt hetek esőzései nyomán a Dráván és a Dombó-csatornán bekövetkezett áradás, valamint a hatalmas területeket borító belvíz által juthatott mérgező anyag a tórendszerbe - mondta a polgármester.

A somogyudvarhelyi bányatavak horgászegyesületi kezelésben lévő része 7,7 hektárnyi vízfelület, amit két részre tagol egy önkormányzati út. Tömeges halpusztulás egyelőre csak az egyik felében történt, aminek vize eljut a térség folyóiba is. A polgármester tudomása szerint a Dombó-csatornában és a Dráván még nem észleltek halpusztulást.

A somogyudvarhelyi tavaknál a kárenyhítést és kármentést önkéntesek összefogásával végzik. A horgászegyesület segítséget kért az önkormányzattól, de a munkálatokba besegítenek a vízügy és a kaposvári Kötél Egyesület önkéntesei is.

Emberéletet nem veszélyeztet a halpusztulás, de a kár jelentős, hiszen csak a veszélyes hulladéknak számító dögök elszállíttatása több százezer forint, amit a horgászegyesületnek kellene állnia. A tetembegyűjtés elvégzése után ártalmatlanítani is kell majd a területet.

Az anyagi veszteségeknél is nagyobb azonban a kár, hiszen 20-30 év munkája semmisült meg, és a Somogyudvarhely turisztikai vonzerejének számító tavak élővilága jelentősen károsodott - mondta a polgármester.

A tavakba a horgászegyesület rendszeresen telepített halakat, legutóbb jelentős mennyiségű süllőivadékot helyezett ki. Az elpusztult halak között van busa, ponty, süllő, csuka, keszeg, akadnak méteres, 30-40 kilogrammos példányok is.

Az önkormányzat vezetése a szakhatóságok képviselőivel hétfőn tart egyeztetést a vizsgálatok helyzetéről és a további teendőkről. A polgármester szerint a probléma kezelése túlmutat az egyesület és egy kis önkormányzat lehetőségein, így kormányzati segítséget kérnek.