Elsodort egy gyereket, ki akarták rángatni a kocsiból

2014.10.06. 21:45 Módosítva: 2014.10.07. 13:46
Folyamatos a rendőri jelenlét Felsőzsolcán, ahol elsodort egy gyermeket egy autó, a könnyebben megsérült fiú hozzátartozói ezután megtámadták a kocsiban ülőket és megrongálták a járművet - közölte az MTI a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye alapján..

A tájékoztatás szerint a megyei főkapitányságra hétfő délután érkezett a bejelentés, hogy Felsőzsolcán egy személyi sérüléssel járó közlekedési balesetnél a segítségnyújtási szándékkal megálló személyautóban ülő két férfit megtámadták.

A rendőrség szerint az ügy előzménye az volt, hogy a kocsi elsodort egy kétéves kisfiút. A hozzátartozók - miután a balesetet észlelték - az autó jobb első ablaküvegét betörték, és a jármű utasát, egy 23 éves férfit megpróbálták kihúzni a járműből. Az autó 22 éves vezetője a támadás miatt elhajtott a helyszínről a néhány utcával arrébb található lakására.

A helyszínre kiérkező járőrök helyreállították a közrendet a településen – írta a főkapitányság.  A balesetben elsodort kisfiút a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték, ahol a horzsolásos sérüléseket szenvedett gyermeket ellátták, majd hazaengedték.

A településen a rendőrség a szükséges ideig folyamatos, megerősített rendőri jelenlétet biztosít. Az éjszaka nyugodtan telt - olvasható a rendőrség közleményében.

Frissítés: Kedden a rendőrség azt közölte, hogy csoportosan elkövetett garázdaság és más bűncselekmény miatt indítottak nyomozást az ügyben. Az eddig beszerzett adatok alapján az eljárásban a nyomozók két helyi férfit hallgattak ki gyanúsítottként.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport