Gyöngyi
9 °C
25 °C
Index - In English In English Eng

Ezt borította ránk a Rezesova-ügy

2014.10.06. 10:47
Ha Eva Rezesova milliomosnő volta lett volna az egyetlen tényező, sohasem lehetett volna ekkora közfelháborodás a büntetőper fordulataiból. Kellett hozzá az a rendszer is, amely az igazságügyi szakértőket ideig-óráig vagy akár véglegesen a tárgyalótermek legbefolyásosabb szereplői közé emeli, de közben tele van eleve belekódolt veszélyekkel, a normaszegést pedig következmények nélkül hagyja.
  • Földrengést éreznek Magyarországon.
  • Telitalálat van az ötös lottón.
  • Felfüggesztik egy parlamenti képviselő mentelmi jogát.
  • Medve bukkan fel az ország erdőiben.

Ez – papíron – mind gyakoribb esemény annál, mint hogy egy igazságügyi szakértő megalapozatlan szakvéleményt adjon Magyarországon. Érezhető földrengésből 10, telitalálatos játékhétből 6, felfüggesztett mentelmi jogból 5, medveészlelésből 3 volt 2013. július 1-je óta, mióta hatályban van az ide tartozó paragrafus. Megalapozatlan szakvéleményről szóló bejelentés egyetlen egy sem érkezett.

Élményszerű volt-e E. Zsanett elbeszélése az őt ért nemi erőszakról? Követett-e el orvosi műhibát Geréb Ágnes? Miért és hogyan rohant bele Eva Rezesova BMW-je az útjába került Fiatba? S. Ábel beszámítható-e vagy sem? Stohl András balesete maradandó fogyatékosságot okozott? Ha belenyugszunk abba, hogy a jogászok speciális szakkérdésekhez nem értenek, így perek kimenetele egészen könnyen múlhat egy-egy szakértő véleményén, teljesen természetes, hogy a szakértők tisztességét és tudását nem is egyféleképp bástyázták körbe.

De a törvények és szabályok nem tudták megakadályozni azt, ami a Rezesova-ügy után most már teljesen egyértelművé vált: egyre többen gondolják, hogy

valami nagyon elromlott az igazságügyi szakértői rendszer működésében Magyarországon.

Az elmúlt hetekben az igazságszolgáltatás különböző szereplőivel beszéltünk arról, van-e baj az igazságügyi szakértőkkel, és ha igen, mi az. Volt köztük ügyvéd, bíró, olyan kívülálló, akinek az életét alakító per szakértői kérdéseken fordult meg, szakértő, és olyan szakember is, aki jó okkal el se tudná képzelni, hogy igazságügyi szakértőként dolgozzon. A legtöbben azt kérték, hogy a nevük ne jelenjen meg. A minisztériumban éppen problématérkép készül az igazságügyi szakértés területéről. A már azonosított problémákról és a tárca által számításba vett lehetséges megoldásokról nemrég interjút készítettünk az igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkárral. Ez a cikk most azt mutatja be, hogy a háttérbeszélgetések és az összegyűjtött adatok alapján számunkra milyen kép állt össze.

Hazugságért börtön

A szakértőkkel szembeni első számú elvárás, hogy az igazat mondják. Hamist szakvéleményt adni egész egyszerűen bűncselekmény. A büntető törvénykönyv (Btk.) lényegében hamis tanúzásként kezeli, és a büntetését attól teszi függővé, hogy mennyire súlyos ügyben vinné félre az igazságszolgáltatást. Ha polgári ügyről, például válóperről vagy kártérítésről van szó, alapból 3 év szabadságvesztés a plafon, ami – ha óriási érték forog kockán – 5 évre is ugorhat. Ha büntetőügyben készül hamis szakvélemény, 1 évnél kevesebbet nem is lehet adni, és igazán súlyos, életfogytiglannal fenyegetett ügyekben 8 év a maximum. A Btk.-t magyarázó kommentár szerint a szakvélemény hamisnak számít, ha csak egyetlen részletkérdésben is eltér a valóságtól.

Az országban a névjegyzék szerint nagyjából 4000 igazságügyi szakértő dolgozik. Arra a kérdésre, hogy hallott-e valaha hamis szakvéleményadásért elítélt szakértőről, egyetlen forrásunk sem válaszolt igennel. A legtöbb az volt, amit egy műhibaperekkel foglalkozó jogásztól hallottunk: létezik egy folyosói pletyka egy ügyvédről, aki egyszer feljelentett egy szakértőt hamis szakvélemény miatt.

Az anonimizált bírósági határozatok több mint 100 ezer ítéletet tartalmazó tárában összesen 2 olyan esetet találtunk, amikor komolyan felmerült ez a bűncselekmény. Az egyikben elítélték, a másikban felmentették a szakértőt. Beszédes mindkét ügy, mégis főleg az utóbbi.

Valamit valamiért, így szoktuk


2007 tavaszán kártérítési per folyt a vásárosnaményi bíróságon. Balesetben megsérült egy gazda, a per fő kérdése az volt, milyen hatással van az ő megromlott egészsége a gazdaságára, kell-e ott így, hogy ő kiesett, plusz munkaerőt megfizetni. A szakértő mezőgazdasági szakértő volt. A bíróság olyasmikre várt választ tőle, mint például hogy mennyi munkára van szükség a gyümölcsösben.

Ő négyszemközt közölte a gazdával, hogy ha kap tőle 80 ezer forintot – hiszen telik majd a markát ütő kártérítésből –, akkor neki kedvező, valótlan szakvéleményt ad. „Valamit valamiért, mert ezt így szoktuk" – idézte vissza a szavakat a gazda, aki a szakértő pechjére becsületes ember volt, felháborodott, értesítette a rendőrséget. Csapdát állítottak a szakértőnek. Találkozót beszéltek meg egy csárda parkolójába, ott a gazda megkapta a hamis szakvéleményt, a szakértő pedig átvett egy 80 ezer forintot rejtő borítékot. Aztán megjelentek a rendőrök. A szakértőt megmotozták, és megtalálták nála a 8 darab 10 ezer forintost.

A szakvéleményről nem volt különösebb kihívás megállapítani, hogy tényleg hamis, olyan szinten rugaszkodott el a valóságtól. Az egyéves körtefát például 10-15 évesnek hazudta. A szakértő hiába tagadott. Első fokon a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság hamis szakvéleményadásban és vesztegetés kísérletében is bűnösnek találta. Másfél év letöltendő börtönre ítélték.  A bűnösséget nem vonta kétségbe a jogerős ítéletet meghozó Debreceni Ítélőtábla sem, amely 2011-ben mégis enyhített. A büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztették: a szakértőt idős korára és betegségeire tekintettel mégsem küldték börtönbe.)

Az elítélt szakértő vesztét banális lebukás okozta: a kenőpénzzel a zsebében rajtakapták a rendőrök. (Izgalmas, körtefás részletek jobbra, a keretesben.) Az ítélet indoklása súlyosbító körülménynek nevezte, hogy a bíróság szakismeret híján mennyire ki volt szolgáltatva „a helyesnek tűnő, de valójában hamis” szakvéleménynek.

De annyira azért nem nagy a veszély

A felmentéssel végződő ügyet 2014 nyarán zárták le Szegeden. A főszereplője egy műszaki szakértőként dolgozó okleveles gépészmérnök volt, aki egy rendőr társaságában került a vádlottak padjára. A történet 2011 őszén kezdődött, amikor egy nem különösebben jelentős közlekedési baleset történt egy román kamionos és egy magyar sofőr között. Nem sérült meg senki, a kár sem volt túl nagy, a két ember viszont nem tudott megegyezni abban, hogy ki a felelős, ezért rendőrt hívtak. Szabálysértési eljárás indult, ennek volt a főelőadója a megvádolt rendőr, akinek a magyar autós az ismerőse volt. A rendőr kirendelte a szakértőt, és megkérte: a román sofőrt hozza ki hibásnak.

A rendőrt bűnösnek találták hivatali visszaélésben és hamis tanúzásra felhívásban. Nem is egy tanúvallomás szólt ellene. A szakértőt viszont felmentették. A bíróság úgy találta: nem bizonyosodott be, hogy szándékosan hamis véleményt írt volna. Az ügyész hiába érvelt azzal, hogy ha egyszer a rendőr erre kérte, ő pedig nem zárkózott el a szakvélemény elkészítéséből, akkor ebből logikusan csak az következik, hogy a szakvélemény hamis.

A bíróság beérte azzal a megállapítással, hogy nem volt etikus elvállalni a munkát, mert ilyen előzmények után megkérdőjelezhető az elfogulatlanság. Ennek a megítélése viszont nem rájuk, hanem a kamara etikai testületére tartozik, írták az ítélet indoklásában.

A kamarai etikai testülete börtönnel ugyan nyilván nem tud büntetni, de azért tudná súlyos következménnyel sújtani az etikai vétséget. A kiszabható etikai büntetések ötfokú skálája a legenyhébb figyelmeztetéstől az írásbeli megrováson, a pénzbírságon és a kamarai tagság ideiglenes felfüggesztésén át a kamarából való kizárásig terjed.

A kizárás büntetést tavaly senkivel szemben sem alkalmazták. Az ideiglenes felfüggesztést sem. Sőt, a pénzbírságot sem.

Az etikai ügyekről kikértünk a kamarától néhány számadatot. Az első fokon vizsgálódó területi kamarákhoz tavaly

  • összesen 125 panasz érkezett be.
  • a beérkezett panaszok közül 43-ból nem lett ügy, mert nem feleltek meg a törvényi előírásoknak, például elévültek, szakkérdésre vonatkoztak, vagy a panaszos visszavonta azokat
  • 39 eljárást folytattak le
  • 9 szakértőt marasztaltak el első fokon
  • 2-en írásbeli megrovást, 7-en figyelmeztetést kaptak

Visszatérő helyzetértékelés szakértői oldalról etikai panaszoknál, hogy a vesztésre álló peres fél ármánykodásáról van szó. Az etikai eljáráskor szakmai szempontból nem vizsgálják azt a szakvéleményt, amelyet a bíróság jogerős ítéletében elfogadott. A törvény ezt kimondottan megtiltja a kamarának. Alaptalannak talált panaszból azonban így is van elég.

„Sajnos a jogvégzett ügyvédek a médiában való nyilatkozataikban elfelejtik, hogy a szakvélemény vitájának az adott peres eljárásban kell megtörténnie, az eljáró bíró irányításával, tehát ha a szakvéleménnyel kapcsolatosan kifogásuk van, akkor azt egy másik igazságügyi szakértő szakvéleményével lehet ütköztetni. Ezzel a lehetőséggel azonban csak kevés esetben élnek, mert pluszköltséget jelent, így inkább etikai eljárást kezdeményeznek a kamaránál azok, akiknek kedvezőtlen a szakvélemény, abban a reményben, hogy az Etikai Bizottság ingyenesen felülbírálja a szakértő munkáját” – írta az Indexnek Horváth György, a MISZK (Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara) Etikai Bizottságának elnöke.

A panaszosok közül többen is az ombudsmanhoz fordultak az elmúlt években, sérelmezve az eljárások elhúzódását, a határidők be nem tartását és a tájékoztatás hiányát. Az ombudsman meglehetősen borúsra sikerült jelentése tavaly novemberre készült el. Megállapította, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog sérült, és romlott a szakértőkbe vetett közbizalom. Arról is írt, mennyire káros, hogy nincs igazán gazdája a felelősségre vonásnak.

Öt dobás lenne, de az elsőnél se tart senki

A harmadik bástya, amely a Btk.-n és a kamara házon belüli számonkérésen túl védené a rendszert attól, hogy egy per szakértői kérdésen csúszhasson félre, a megalapozatlannak bizonyuló szakvélemények számon tartása. Ez a bírók védővonala lenne.

A törvény előírja, hogy az adott perben jogerős ítéletet hozó bíróság jelentse be a szakértői névjegyzéket vezető minisztériumnak, ha a vélemény szakmai megalapozatlansága felesleges költséget okozott, vagy elhúzódott miatta az eljárás. Minden szakértőnek öt dobása van. Ha ötödszörre kerül a neve mellé bejegyzés megalapozatlan szakvélemény miatt, törölni kell a névjegyzékből, vagyis nem dolgozhat többé igazságügyi szakértőként.

Itt ütköztünk bele abba az adatba, amivel a cikk indult. Az igazságügyi minisztérium sajtóosztályától megtudtuk: a törvényhely tavaly nyári hatályba lépése óta nemhogy egyetlen szakértőt sem kellett törölni emiatt a névjegyzékből, de még csak egy árva bejelentés sem érkezett hozzájuk soha megalapozatlan szakvéleményről.

Kívülről, laikusként figyelve egy peres ügyet vagy egy bírósági tárgyalást, sokszor nagyon nehéz megérteni, hogy lehet viszonylag egzaktnak látszó kérdésekre annyi különböző választ adni, ahány szakértőt megkérdeznek. Az ilyen helyzeteket kézenfekvőnek tűnik úgy értelmezni, hogy ezek szerint az egyik szakértőnek igaza van, a többi meg hazudik, vagy minimum téved. De a legtöbbször mégsem ilyen tiszta a helyzet. A szakvéleményekben ritkák a kategorikus kijelentések, a szakértők valószínűségekben utaznak.

Legyen valószínű, abból csak nem lehet baj

Vegyünk egy elképzelt helyzetet. Egy férfit azzal vádolnak, hogy molesztált egy kislányt. A gyereket meghallgatja egy pszichológus szakértő, majd leírja, hogy a szexuális visszaélés nagy valószínűséggel nem történt meg, mert a kislány elbeszélése nem élményszerű. Majd – tegyük fel – később a vádlottban feltámad a lelkiismeret, és beismerő vallomást tesz. Az igazság kiderülése nem teszi teljesen hiteltelenné a szakértőt, hiszen ő nem mondta, hogy kizárt a molesztálás. Csak azt mondta, hogy nem valószínű.

A legtöbbször könnyen indokolható szakmailag az óvatos fogalmazás, de a számon kérhető kijelentéseket kínosan kerülő, oldalakon át köntörfalazó szakvélemények sok bosszúságot tudnak okozni a tárgyalótermekben. Beszéltünk olyan ügyvéddel, aki szerint az egész területen a legkívánatosabb változás az lenne, ha átláthatóbb, strukturáltabb keretek közé terelnék a szakvéleményeket, és világos állásfoglalásra szorítanák a szakértőket az eldöntendő kérdéseknél, válasszanak: igen, nem, nem lehet megállapítani.

A valószínűség talaján maradás védte meg a börtöntől a hamis szakvéleményadás vádja alól felmentett műszaki szakértőt is Szegeden. „A szakvélemény hiányos és önmagával is ellentmondó, de tartalmát tekintve nem hamis", az csak egy „valószínűségi szakvélemény”, állapította meg a szegedi ítélet. Az indoklás szerint a „vádlott igaz, hogy csekély valószínűséggel, azonban juthatott az általa megállapított következtetésekre”.

A megvádolt szakértő munkájának véleményezésére felkért szakértő-kollégák ebben az ügyben kimondták az egész problémakör egyik legfontosabb alapállítását, ami jóváhagyólag az ítéletbe is bekerült. Ha ugyanabban az ügyben több szakértőt rendelnek ki,

a különböző szakértők különböző megállapításokra juthatnak, ilyen formán azonban egyik szakértő megállapítása sem lesz valótlan, csak eltérő megállapításra jutnak.

Ha viszont elfogadjuk, hogy bármely adott ügyben széles skálán mozoghatnak a „nem valótlan” szakvélemények, akkor látszik, hogy nyugodtan lejthet a pálya, kedvezhet a szakvélemény szándékosan egyik vagy másik oldalnak, következménytől nem kell tartani.

Ennyiért dolgoznak

A kirendelt szakértők díjazását egy rendelet szabályozza központilag. Néhány példa, hogy miért mennyi jár:

  • szakértő tevékenysége bírósági tárgyaláson kívül: 4000 forint/megkezdett óra
  • szakvélemény leírásának díja oldalanként: 300 forint
  • élő személy megvizsgálása és szakvélemény előterjesztése 5000 forint
  • halottszemle és szakvélemény előterjesztése 2400 forint
  • iratok alapján alkoholos befolyásoltság véleményezése 1800
  • testi sértéssel okozott sérülés gyógytartamának véleményezése 2400 forint
  • pszichológus szakértői vélemény esetleges tesztvizsgálatokkal együtt 5000 forint
  • nyomszakértői vizsgálat: 4000 forint
  • ujjlenyomat vizsgálata 3000 forint
Kirendeléskor az egyes szakértők díja között abból adódik az árkülönbség, hogy ki hány munkaóra alatt oldja meg a feladatot, pontosabban hány munkaórát mond be a bíróságnak. Az a véletlenszerűen kiválasztott műszaki szakértő például, akinek a munkájával végül pontot sikerült tenni a Rezesova-ügy végére, összesen 152 400 forintot kapott.

Ezzel pedig elérkeztünk a magánszakértői vélemény intézményéhez, amelynek a problémái – ahogy maga a bíró fogalmazott az ítélethirdetéskor – a Rezesova-ügyben „nagyon durván kiütköztek”.

Szakértők alapvetően kétféleképp kerülhetnek egy perbe: vagy ha a bíróság (vagy már előtte valamilyen hatóság, mondjuk a rendőrség) kirendeli őket, vagy magánszakértőként. Az utóbbi esetben saját zsebből fizeti őket a megbízójuk. A véleményüket úgynevezett okirati bizonyítékként veszi figyelembe a bíróság, hacsak valamiért úgy nem dönt, hogy hivatalos kirendeléssel magasabb szinten is bevonja őket az ügybe. A szakértők etikai kódexe mindenesetre a megbízás alapján dolgozó szakértőre ugyanazt írja elő, mint a kirendeltre: az érintett felek érdekeitől függetlenül, pártatlanul köteles dolgozni.

Vagyis ha balesetet okozok, hiába kérek fel magánszakértőt, a pénzemért elvileg csak az igazságot kaphatom tőle is: egy szakvéleményt arról, hogy én vagyok a hibás. Ha így járok, a pénzemre keresztet vetek, a szakvéleményt pedig megtartom magamnak, hiszen bolond lennék a rám nézve terhelő papírt beadni a bíróságra. Mivel a megbízónak kedvezőtlen szakvélemények nem kerülnek elő, csak azok, amiket érdemes felhasználni, nem lehet megmondani, milyenek az arányok, hány szakértő visz rossz hírt a megbízójának, kockáztatva azt, hogy elterjed a híre, és nem kap több megbízást. Statisztikák nincsenek, csak benyomások.

A Budapest Környéki Törvényszék bírája, Stubeczky Sarolta a Rezesova-ítélethirdetésen összefoglalta, mi ezzel az egésszel a baj: amikor valaki magánszakértőt kér fel, megbízási szerződést köt a szakértővel mint vállalkozóval, és természetes, hogy az ember a pénzéből megrendelt szolgáltatásként azt várja el, ami neki a legkedvezőbb. Az elvárásnak megfelelő szakvéleményekre még csak azt sem lehet mondani, hogy hamisak, mert nem azok, folytatta a gondolatmenetet. A szakvéleményeket hazugság nélkül is el lehet vinni egyik vagy másik irányba.

A Rezesova-ügy bírája kiüzente a tárgyalóteremből: a jogalkotónak kellene elgondolkodnia, hogyan lehetne objektívebbé tenné az igazságszolgáltatást. Vannak, akik ebből és a Rezesova-ügyet kísérő közfelháborodásból azt hallották ki, hogy szóba jöhet a magánszakértői intézmény mint olyan eltörlése. Annyit tudni, hogy a reformokat előkészítő minisztériumban most gondolkoznak kizárólagosan állami szakértői feladatok elkülönítésében.

Joga van hallgatni, saját szakértőt fogadni?

A magánszakértők kiiktatása a rendszerből viszont sokaknak ijesztő lehetőség, mert – részben a szakértői terület egyéb nyavalyái miatt – vannak ügyek, amikor nagy szükség van rájuk. Ha a pereskedő felek nem hozhatnak magánszakértőket, hogy derül ki, ha a kirendelt szakértő téved, mert mondjuk egyáltalán nem is ért annyira az adott szakterülethez? Vagy akár ha egyszerűen csak hibázik?

Vannak felkészült ügyvédek, akik – mondjuk orvosi – tankönyvekkel járnak a perekre, de azért ez nem általános, és nem is elvárható tőlük a speciális szakértelem. „Nekünk nagyon fontos, hogy az ügyfelünk ártatlanságát vagy az ellenfél bűnösségét bizonyíthassuk, ezt pedig csak úgy tudjuk megtenni, ha olyan személyek kérdezik a szakértőket a tárgyalásokon, akik azt is tudják, hogy mit is kérdezzenek, tehát lehetőséget kellene biztosítani arra, hogy szakértőket vehessünk igénybe a kirendelt szakértő meghallgatásán” – foglalta össze az ügyvédek szempontját az egyik forrásunk.

A MISZK megbízott elnöke, Agárdi Tamás „Az igazságügyi szakértők felelősségéről" című, a Rezesova-ítélet utáni napokban publikált írásában egy lépéssel tovább ment: szerinte nemhogy meg kell őrizni azt a lehetőséget, hogy az érintettek alkalmazhassanak „az érdekeiket testre szabottan segítő szakembereket”, hanem az egészségügyi alapellátás mintájára akár ki is lehetne ezt terjeszteni. „Talán a jogalkotónak a szakértőkkel együtt meg kéne vizsgálni annak a lehetőségét, hogy miként lehetne az igazságszolgáltatás »alapellátását« úgy definiálni, hogy az eltérő érdekek fokozottabban, árnyaltan érvényesülhessenek. (Hiszen például a kirendelt védő intézménye már így is egy eleme az igazságszolgáltatási „alapellátásnak)" – írta.

Ha már felmerül ötletként még több államilag biztosított szakértő bevonása, nem árt visszakanyarodni ahhoz a kérdéshez, hogy hogyan lehetnek egyébként alapvető gondok az elvileg érdekmentes kirendelt szakértők szakvéleményeivel. Rendszerszintű problémák egész sorába lehet ütközni.

Persze vannak a szakértői tévedésnek, torzításnak olyan okai, amelyekkel nem igazán van mit kezdeni, mert elkerülhetetlenek, az emberi természetből következnek. Nyilván bárkivel előfordulhat, hogy hibázik. Azon sincs mit csodálkozni, hogy a szakértőt akaratán kívül is befolyásolhatja a világlátása. Egy gyermekelhelyezési ügyekben dolgozó ügyvéd évek óta gyűjti a szakvéleményeket, és mostanra egész jó eséllyel előre meg tudja mondani, hogy egy-egy szakértőtől mi várható. Számon tart például egy olyan szakértőt, aki eddig 12-ből 12-szer az anyánál javasolta elhelyezni a gyereket.

Az ügyvéd levonta a következtetést: „Nem tudok rá mást mondani, mint azt, hogy anyapárti. (...) Amikor őt rendeli ki a bíróság, erőteljesen tiltakozom, ha épp apát képviselek, ha anyát, akkor meg nyugodtan ülök, a másik félnek esélye nincs, és nem azért, mert olyan rossz apa, hanem tudom, hogy a szakértő mit fog javasolni.” De az orvosi műhibaperekkel foglalkozó jogász forrásunk is úgy érzi: tudja előre, kik azok a szakértők, akik „durván betegpártiak”.

Érd be kevéssel, költs sokat

Akkor viszont már rendszerszintű problémáról van szó, amikor a szakértő valójában nem is ért eléggé ahhoz a területhez, amelyben a véleményét kérik. Ez egyrészt azért fordulhat elő, mert egyes szakterületeken nincs elég tényleg kompetens szakértő. Az orvosok kivándorlása problémát jelent az egészségügy számára – az informatika ugyanakkor szintén klasszikusan ilyen emberhiányos terület. Itt, ahogy egy, a szakmát jól ismerő forrásunk rámutatott: a naprakész, speciálisabb szaktudás iszonyú ritka. Ez azt is okozza, hogy nincs, aki kiszúrná az alkalmatlanságot. Miközben az igazságügyi szakértői név bizalmat ébreszt, súlyos ügyekben – mondjuk gyermekpornográfiáról  – könnyedén dönthetnek dilettánsok.

A speciális szaktudás piaci értéke olyan magas, hogy aki rendelkezik vele, az érthető okokból nem fog néhány ezer forintos óradíjért felcsapni igazságügyi szakértőnek.

A rendszer az ellen is dolgozik, hogy az ilyen ember állampolgári jó szándékból legalább egyszer-egyszer elvállalhasson nem kifizetődő szakértői munkát. Aki bekerül az igazságügyi szakértői névjegyzékbe, annak fő szabályként muszáj elvállalnia a munkát, ha kirendelik, ami megnehezíti, hogy az ember rendesen fizető civil munka mellett, alkalmanként szakértősködjön.

Ráadásul nem elég, hogy a profi informatikus a piaci ár töredékéért adja a tudását, ha szakértői munkát végez, még speciális rendszereket is célszerű vásárolnia. Az ajánlott induló törvényszéki szoftverek beszerzése 3-5 millió forintra becsülhető. A szoftverkövetés éves licencdíja pedig további jelentős költségeket feltételez.

A legnagyobb probléma azonban, hogy a kirendelők fizetési morálja sem minden esetben jó. Forrásunk szerint anno a rendőrség felhalmozódó, tízmilliós nagyságrendű szakértőidíj-tartozása pecsételte meg egy jól működő szakértői cég sorsát.

Szerinte az ideális az lenne, ha büntetőügyekben az állam venné át a legalapvetőbb szakértői feladatokat. Nyilvánvaló, hogy a tárgyi bizonyítékokat, bűnjeleket, információkat biztonságosabb a nyomozó hatóság kontrollált épületében, illetve szervezetén belül tartani, mint ne adj' isten egy jóval kevésbé biztonságos családi házban. És a vizsgálathoz elengedhetetlen háttér-információk is mindig az eljáró hatóságnál koncentrálódnak. Mivel az informatikai szakértésben sok olyan automatizmus található, melyek megfelelő képzéssel elsajátíthatóak, és a szükséges céleszközök is beszerezhetők, kézenfekvő, hogy egyes alapvető eljárások – például hiteles másolatkészítés egy háttértár tartalmáról – az állam által is elvégezhető feladatok. Ezzel jelentősen csökkenhetne a szakértőknek fizetendő díj, és az eljárás is gyorsulna.

A Központi Nyomozó Főügyészségen már történtek erőfeszítések ezen a téren. Jelentős törvényszéki informatikai fejlesztés zajlott az elmúlt három évben. Beszereztek modern, elektronikus hitelesítést adó, nagy teljesítményű másoló- és elemző rendszereket, amelyeket például a korrupciós jellegű bűncselekmények felderítéséhez használnak. A rendszer – akár a házkutatás helyszínén – képes hitelesen lemásolni egy számítógép adattartalmát, utána pedig megkönnyíti az értékelő-elemző feladatokat is, írta az Indexnek Fazekas Géza sajtószóvivő. Gyorsabbá, hatékonyabbá és olcsóbbá teszi a munkát. A KNYF tavaly októberben átadott új budapesti székházában korszerű eszközökkel felszerelt bűnügyi technikai labor van, az ügyészeket magasan képzett informatikus szaktanácsadók és revizorok, valamint nyelvész szaktanácsadó segítik. A szóvivő megjegyezte: a szaktanácsadók munkája célirányosabbá teszi a nyomozást, csökkenti a hosszát és a költségeit, de a szakértők munkáját csak részben válthatja ki.

De a rendőrség inkább úgy próbál kevesebbet költeni, hogy versenyeztetik az igazságügyi szakértőket; a munkát annak adják, aki a legolcsóbban vállalja. Minden más szempont másodlagos, tehát kódolt a szaktudás hanyatlása. A minimalizált költségvetés nem teszi lehetővé a szakértőnek, hogy továbbképezze magát, tanfolyamokra és szakmai kongresszusokra járjon, és korszerűsítse az eszközparkját. Elavult szaktudásra persze nem csak informatikai területen van panasz, orvosszakértők között sem nehéz olyanba belefutni, aki nem követi a legfrissebb trendeket, például olyan nőgyógyászba, aki tíz éve elavult álláspontot képvisel.

De még ha csupa kiváló, naprakész szakember működne is igazságügyi szakértőként, ha kevés emberre sok munka jut, és akik dolgoznak, belefulladnak az aktákba, a futószalagon szállított véleményeknél mindig nagyobb a figyelmetlenség, felületesség veszélye.

A Budapesti Orvosszakértői Intézet például tavaly összesen 4262 (túlnyomórészt) bírósági kirendelést kapott. Az intézetben négy általános igazságügyi orvosszakértő dolgozik. Nyilván nem minden kirendeléses ügyben ennek a négy ember valamelyikének a munkájára van szükség, lehet, hogy a kirendelő hatóságnak mondjuk valamelyik ott dolgozó elmeszakértő munkájára van szüksége, tehát ez csak egy durva becslés, de ha minden ügyben szükség lenne valamelyikükre, akkor ott egy orvosszakértőre átlagosan évi 1065 ügy jutna. Gyakorlatilag napi kettő-három egész évben, mindennap, hétvégéken és ünnepnapokon is. Hogy a becslés nem is olyan távolról közelíti a valóságot, azt alátámasztja, amit Szabados György orvosszakértő, az intézet igazgatója nyilatkozott áprilisban az Ügyvédvilágnak: ő általában hét- és kilencszáz közötti véleményt ad egy évben.

Nem meglepő, amit a műhibaperes jogász mondott: ő még nem látott olyat, hogy a határidőt sikerült volna tartani, de olyan is volt már, hogy másfél évet vártak egy véleményre. A pereket felgyorsítaná, ha a bíróság nem az intézetet rendelné ki, hanem az intézeten kívüli szakértők közül, a névjegyzékből válogatna, mert nem mindenhol olyan vészes a leterheltség. A bírók egy része ugyanakkor nem mer idegen szakértőt kirendelni, inkább abban bíznak, akit valamennyire már ismernek.

Ez viszont olyan helyzeteket is teremt, hogy például gyermekelhelyezési perben klinikai gyermek-szakpszichológus helyett munkapszichológust rendel ki a bíróság. Ugyanaz az ügyvéd, aki ebbe belefutott, találkozott olyan esettel is, amikor egy bíró évekig dolgozott két olyan szakértővel, akiknek működési engedélye sem volt.

A bírók megjegyzik maguknak azt a szakértőt, akivel megjárták, de jelenteni szinte soha nem jelentik, csak egyszerűen megpróbálják elkerülni a jövőben. Az ok részint valamiféle szolidaritás, részint a a bejelentéssel járó pluszmunka.

A csábító ördög

Túl bőkezűen bánt a felkiáltójelekkel

Kovács olyasmiknek köszönhette a rendkívül kínos perceket, amiket könnyen elkerülhet egy szakértő, ha elfogult, de óvatos. A bíróság azt találta például különösen árulkodónak, hogy a szakvéleménye milyen szokatlanul indulatosra sikerült. Még ahhoz is vették a fáradságot a törvényszéken, hogy megszámolják, pontosan hány felkiáltójellel szórta tele Kovács a szakvéleményét.

Tizenhéttel. Az irományt láttuk, itt van néhány példa arra, hogy lepi meg felkiáltójelekkel száraz műszaki leírásra számító olvasóját:

  • „A nyom íves, mely teljes mértékben megfeleltethető a viszonylag széles, BMW gumiabroncs külső profilmintázatának!
  • „Továbbra is határozott álláspontom az, hogy ezen nyom a BMW ütközés hatására eltört nyomtáv-rúdja miatt rendellenesen mozgó jobb első kerekéből, gumiabroncsától származik!

A Rezesova-ügy ebből a szempontból is különleges volt. Szokatlan jelenet volt, ahogyan Stubeczky Sarolta nem egyszerűen kizárta az eljárásból, hanem gyakorlatilag a földbe döngölte Kovács Miklós műszaki szakértőt a kamerák előtt. A Rezesova-ügyben dolgozó műszaki szakértők közül most éppen kettő ellen is soron kívüli etikai eljárás folyik saját kérésükre. A másik érintett szakértővel, Melegh Gáborral kapcsolatos aggályokról sokkal többet és sokkal régebb óta lehetett hallani. (Melegh az ország egyik legismertebb szakértője, tizenkét évig volt kamarai elnök, és most is ő az országos szakértői kamara elnökségéért induló három jelölt egyike.) Végül mégis Kovács volt az, aki sokkal keményebb szavakat kapott a bírótól. „Melegh Gábor a látszatát keltette annak, hogy nem pártatlan, Kovács Miklós pedig bizonyította” – mondta.

A pártatlanság feltételezett oka ugyan nem hangzott el direkt módon a tárgyalóteremben, de a kimondott szavak így is elég messzire mutattak. A bíró elmondta, hogy Kovács úgy készítette el augusztusban igencsak munkaigényes szakvéleményét, hogy a bíróságtól nem kérte el a munkája árát, pedig erre kirendelt szakértőként minden lehetősége meg lett volna. Így viszont mindenki választhat: mit tart valószínűbbnek: azt, hogy ingyen, önszorgalomból dolgozott, vagy hogy más forrásból kapta a pénzt, a vádlott ügyvédje bízta meg.

A Rezesova-ügyben az első pillanattól kezdve, a konkrét szakértők kilététől függetlenül benne volt a levegőben a közvélemény részéről az a kérdés: mire fog menni a szlovák milliomosnő a magyar átlagviszonyokhoz képest korlátlannak számító anyagi lehetőségeivel.

A szakértői korrupció mértékéről, elterjedtségéről igazából megint csak semmi biztosat nem lehet tudni. Több forrásunk tapasztalatai szerint jóval ritkább, mint ahogy a kívülállók feltételezik. Büntetőügyekben végzett évtizedes igazságügyi szakértői munkája során nem találkozott megvesztegetési vagy eredményt befolyásolni próbáló kísérlettel szakértő forrásunk. Az érintettekkel néhány renitens – vizsgálatot sürgető – eset kivételével a kommunikáció kizárólag a kirendelőn keresztül zajlott, mondta.

Az ügyvédek között pletykák mennek arról, ki a megvehető, melyik szakértőről beszélik, hogy meg lehet környékezni. A szakvélemény ilyenkor – picit drágább – mint amennyi piaci alapon lenne.

Nem mentség, de elemezhető ok: a nevetségesen, méltatlanul alacsony hivatalos szakértői óradíj amely – töredéke a más, rokon területen működő szakemberek óradíjának – csábító ördögként csalja a gyenge jellemű szakértőt a törvény mezsgyéjének átlépésére

– írta a jelenségről a kamara megbízott elnöke, Agárdi Tamás már idézett, „Az igazságügyi szakértők felelősségéről" című írásában, amelyben a kamara elemi érdekének nevezte – a becsületesen dolgozó többség és a tekintély védelmében – az etikátlan, korrupt szakértők kizárását.

A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara október 18-án elnököt választ. A honlapjukon egy ideje kint van egy szavazás arról, ki mit gondol: milyen hatással van az igazságügyi szakértők megítélésre a Rezesova-ügy. Négy válaszlehetőség van, de csak kettőre érkezett szavazat. Az egyik: „Ártott, de felhívta a figyelmet az igazságügyi szakértés problémáira". A másik csak egyszerűen: "Nagyon Ártott". Tízből heten az utóbbival zárták le magukban az ügyet.