Gyurcsány fékezett habzású rivalizálásra számít a baloldalon

2014.10.06. 12:09
Együttműködést javasol Gyurcsány Ferenc az MSZP-nek és az Együtt-PM-nek a választások utáni időszakra, szerinte ez alapozhatja meg azt az uniópártot, amelyet hetekkel ezelőtt felvetett már. A DK vezetője azt ígéri, hogy nem fogják támadni a baloldali pártokat, de kisebb rivalizálásra azért számít.

Sokan gondolják, hogy a választások után offenzívát indítok a baloldali pártok ellen, de nem fogok ilyet tenni

– jelentette ki Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke hétfő délelőtt egy sajtóbeszélgetésen, ahol a pártja, illetve a baloldal előtt álló feladatokról beszélt. Gyurcsány szerint kontraproduktív lenne támadást indítani az MSZP és az Együtt-PM ellen, hiszen egymásra vannak szorulva, „egy a tábor, sok a zászló” – fogalmazott.

Gyurcsány azt javasolja, hogy a választások után is tartsák fenn az együttműködést a baloldali pártok, és legyen egy folyamatos, legfelsőbb szintű egyeztetés a pártok között. Így lehet szerinte kiépíteni a bizalmat, és egyeztetni bizonyos lépéseket. Gyurcsány ettől azt várja, hogy 2016-ra így kialakulhat egy „állandó, nem ad hoc fórum az egyeztetésre”, és ez megalapozhatja annak a pártszövetségnek, „uniópártnak” a létrejöttét, amelyről már augusztus végén is írt.

Gyurcsány hozzátette ugyanakkor, hogy nem tudja, létrejön-e végül ez az uniópárt,

mi erőszakosak nem leszünk.

A DK ígérete szerint nem fog senkit elcsábítani a többi baloldali pártból, és senkinek nem fog „csapdát állítani”.

Az uniópárt ötletét korábban az Együtt vezetője, Szigetvári Viktor és az Indexnek adott hétfői interjújában lényegében Tóbiás József MSZP-elnök is elutasította. Gyurcsányt ez nem lepte meg, mert szerinte ezek a pártok most azzal lesznek elfoglalva, hogy megerősödjenek.

Fékezett habzású rivalizálásra számítok a baloldalon

– mondta Gyurcsány, aki szerint viszont fontos, hogy a pártok ne okozzanak nagy sérüléseket egymásnak. Az biztos szerinte, hogy a DK-sok nem fognak „támadólag fellépni”. Gyurcsány szerint lesz idő kialakítani az együttműködés megfelelő formáját, a DK új jelszava is erre utal majd: „Lépésről lépésre”.

Hogy lett Falus Ferenc?

A DK vezetője hétfőn kulisszatitkokat is elárult a nyári baloldali egyeztetésről, amelynek végeredménye Falus Ferenc jelölése lett. Gyurcsány szerint a DK egyértelmű álláspontja volt, hogy Horváth Csabával nem lehet nyerni, ezért kell egy „civilebb hátterű” új jelöltet keresni. Július elején Gyurcsány lakásán összeült négy politikus (Gyurcsány és Molnár Csaba a DK-tól, Bajnai Gordon és Karácsony Gergely az Együtt-PM-től), és megállapodtak egy Bajnai által ajánlott jelöltben, a nevét nem árulta el. 

Gyurcsány szerint ezután az Együtt-PM és az MSZP tárgyalt, majd egy szocialistától hallott először arról, hogy megváltozott a név, és immár Falus Ferenc a jelölt. Gyurcsány hangsúlyozta, hogy nem szégyellte volna, ha neki jut eszébe Falus, így belementek a dologba. 

Gyurcsány reagált Tóbiás József hétfői, Indexnek adott interjújára is. Az MSZP elnök azért kritizálta a DK-t és az Együtt-PM-et, mert nem támogatták a teljes összefogást Budapesten, most pedig azt sürgetik, hogy mindenki álljon be Bokros Lajos mögé. Gyurcsány szerint az MSZP valóban közös listát, közös jelölteket szeretett volna mindenhol, az Együtt-PM pedig koordinált indulást, így a DK-sok azt mondták, hogy legyen koordinált, mert ez a kisebb együttműködés is „jobb, mint a semmi”.