Azt sem tudja a Fidesz, hogy hívják a szegedi polgármesterjelöltjét

2014.10.08. 15:51

A Fidesz szegedi kampányújságjában Kothencz János helyett Kothencz István neve szerepel a szavazólapot ábrázoló képen, írja a Délmagyar.

3
Fotó: délmagyar.hu

A Kubatov Gábor által kiadott City Szeged két oldalon Orbán Viktorról, másik két oldalon pedig a fideszes polgármesterjelöltről közöl cikket, de olvasható benne Andy Vajna feleségéről is anyag. 

A 8. oldalhoz érve azonban megdöbbentem, mikor a helyi szavazólap fényképét megláttam. A 3. jelöltként Pistikére szavazunk? Mi lesz ebből? Kérem, szóljanak Viktorunknak, hogy időben intézkedjen!

– írta a lapnak egy olvasójuk, aki fotót is közölt a bakiról.

Szerdai hír egyébként, hogy Kothencz János javára visszalépett a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI) szegedi polgármesterjelöltje,  Németh István, tehát őrá már nem lehet majd szavazni vasárnap.

Kedden Szegeden járt Orbán Viktor is, hogy kampányoljon Kothencz János mellett. A helyi szimpatizánsoknak a kormányfő arról beszélt, hogy Botka legyőzhető: „Ha most össze tudnánk kapni magunkat a hátralévő öt napban, akkor könnyen lehet, hogy az önkormányzati választás legnagyobb meglepetését tudnánk okozni.”

Botka László és Kothencz János esélyeiről szóló elemzésünket itt olvashatja.