Lemondott a végrehajtók elnöke

2014.10.08. 08:24
Húsz év után távozik a posztjáról a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara elnöke – értesült a Magyar Nemzet. Krejniker Miklós szavai szerint azért mondott le, mert nem akart a szervezet előtti változások útjába állni.

A lap szerint azonban döntésében közrejátszhatott az is, hogy jelenleg garázdaság miatt a vádlottjak padján ül, miután 2012 februárjában rátámadt a Szabad Riport internetes portál munkatársára. (A kevéssé ismert portál emblémája egy kamerát tartó turul, a nyitóoldalon az Oroszországban az utóbbi évtizedben nemzeti szimbólummá tett György-szalag látható, amit a kelet-ukrajnai oroszbarát szeparatisták is előszeretettel használnak.)

Az afférról videofelvétel is készült. A tárgyalás novemberben folytatódik a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

A Magyar Nemzet szerint azonban a távozás mögött nem csak ez az ügy állhatott, hanem az is, hogy az Igazságügyi Minisztérium mind hangosabban emelt kifogást az ellen, hogy a július 26-án hatályba lépett devizahiteles törvény ellenére több végrehajtó nem állította le az adósokkal szembeni eljárásokat.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Eladnék
  • Bankszámla