Nyomozók mentek ki egy pincéhez az Index cikke után

2014.10.08. 15:15

Civil ruhás nyomozók jelentek meg és vélhetően házkutatást is tartottak egy budapesti, Csengery utcai pincénél szerda délelőtt. A rendőrök néhány órával azután jelentek meg a helyszínen, hogy az Index megírta: a pincében bizonyítékok lehetnek a piramisjáték miatt feljelentett Fortress cég ügyeivel kapcsolatban. Azt nem tudjuk, hogy a rendőrök vittek-e el valamit a pincéből, de a helyszínre siető kollégáink látták az utcafrontról, hogy a sűrűn telefonálgató nyomozók papírokat lapozgattak a helyiségben.

A Csengery utcai pince bejárata
A Csengery utcai pince bejárata
Fotó: Index

A szerda reggel megjelent cikkünkben arról is beszámoltunk, hogy hiába tett feljelentést minden idők egyik legnagyobb magyar pilótajátéka miatt a jegybank még a nyáron, a legalább hétmilliárd forint kárt okozó ügyben egyelőre még gyanúsított sincs. Kiderítettük ugyanakkor, hogy a Fortress vezetője, Szabó-Forrai Zsolt csalás miatt ült már börtönben és amióta a botrány kirobbant, ingatlanjait a gyerekeinek ajándékozta. 

A szerződést ráadásul úgy íratták alá az ügyfelek jelentős részével, hogy közben az értésükre adták: ha nagyon követelőznek, akkor egy fillért sem kapnak vissza a korábbi befizetésekből, vagy a sor végére kerülnek. A módosított szerződésben az ügyfelek elfogadták azt is, hogy csak a La Valetta-i és a New York-i bíróság illetékes az ügyükben, polgári jogi eljárásban. Csakhogy az ügyfelek a szerződésnek ezt a részét nem is kapták meg, a Fortress viszont mindenkiét megőrizte. Ennek a trükknek köszönhetően ha Szabó-Forrai nem válik hivatalosan, a büntetőügyben is gyanúsítottá, akkor nem járhat el magyar bíróság polgári perben a károsultak ügyében.

2
Fotó: Index

A Kulcsár-ügy óta nem volt ekkora értékű álbrókeres átverés Magyarországon, de a Fortress ügyét különlegessé teszi, hogy milyen primitív hazugságokkal operáltak a szervezői. A cég, mint minden pilótajáték, irreálisan magas hozamokat ígért rászedhető ügyfeleknek agresszív ügynökhálózatán keresztül, teljes tőkegarancia mellett. Valójában nem fektették semmibe a felszívott pénzt: egyszerűen az új befizetésekből fizették a hozamokat, már amíg elég gyorsan tudtak új pénzt behozni.