Kilenc évet kapott a Soundon elfogott díler

2014.10.10. 17:03

Kilenc év fegyházra ítélte a Kaposvári Törvényszék azt a 22 éves ösküi fiatalt, akit tavaly júliusban a zamárdi Balaton Soundon kaptak el a rendőrök komoly mennyiségű ecstasyval, kokainnal, ketaminnal, amfetaminnal és marihuánával - írja a Sonline.hu.

A fiatal a tárgyalások során tagadta ugyan, hogy nepperként utazott a fesztiválra, ám korábban, a nyomozati szakban elismerte, árulta a kábítószert. A saját meséje meglehetősen hihetetlennek tűnt, hiszen kétezer euróért szerzett be 120 ecstasy tablettát.

"Nem úgy éreztem, hogy kereskedem, vagy hogy ez bűncselekmény" – jelentette ki a bíróságon.  "Inkább azt hittem, szívességet teszek sokaknak, akik szerre vágytak" - mondta.

A Svéd becenévre hallgató ifjú telefonszáma futótűzként terjedt a fesztiválozók között, akik azt is tudták róla, megbízható cuccot árul - írja a beszámoló.

A bíróság kilenc évre fegyházba küldték az egykori fővárosi elitgimnazistát. Az ügyész tudomásul vette a verdiktet, az ügyvéd és védence fellebbeztek enyhítésért, így az ügy a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik.