Tekla
11 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Krimibe illő gyilkosság történt Turán

2014.10.11. 09:09

Vádalt emelt az ügyészség egy 22 éves nő ellen, aki szex után szíven szúrta alkalmai partnerét, írja Blikk. Az eset tavaly nyáron történt, Sz. Katalin Kitti egy turai diszkóban ismerkedett az áldozattal, majd a 32 éves férfi szüleinek házában kötöttek ki. Miközben a szülők fent aludtak, a nő szex után kisétált a konyhába, felkapott egy kést és szíven szúrta alkalmi partnerét.

A férfi még segítséget tudott kérni, majd összeesett a nappaliban, ahol édesapja próbálta újraéleszteni, ameddig édesanyja a mentősöket hívta. A tettes addig kifordítva felvette a ruhát - hogy ne látszódjon a vér - és megpróbált elszökni a házból, de az áldozat apja rajtakapta, ahogy megpróbál átmászni a kerítésen és lerángatta onnan. A mentők nem tudták már megmenteni a fiatalember életét.

A napilap szerint az elkövető csonka családban nőtt fel és gyerekkora óta durva hangulatingadozásai voltak. 14 éves korától szorongott, kezelték pszichiátrián is, ott nyugtatót és altatót szedett. Később ráállt az erős antidepresszánsokra és többször is megpróbált végezni magával. Kriminálpszichológus-szakasszisztensként dolgozott és rajong a sorozatgyilkosokért, akiktől többször is tett ki idézetet a közösségi oldalára. A nő azt vallotta, hogy hirtelen felindulásból követte el a gyilkosságot, egyszer csak leküzdhetetlen ellenszenvet kezdett érezni az áldozat iránt, ezért ölte meg a szexuális aktus után.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport