Az aulában az előbb feltűnt Tüttő Kata országos elnökségi tag, akitől rögtön meg is kérdeztem, mit szól a részvételi adatokhoz. „Szomorú vagyok” – kezdte sóhajtva, majd kifejtette, hogy nincs meglepve azon, hogy Budapesten kirívóan kevesen mentek el szavazni, mert nem volt a baloldalnak főpolgármester-jelöltje (Tüttő azok közé az MSZP-sek közé tartozik, aki nem támogatta Bokrost, a budapestiek viszont igen.) Tüttő szerint az MSZP ezen a választáson „eléri a mélypontot, ahonnan már csak felfelé vezet az út”, és szerinte a következő évek nagy feladata, hogy csak akkor lesz bármilyen változás, ha minél többen hajlandóak beszállni a politikába.

Rovataink a Facebookon