Megérkezett a liberális párt eredményvárójára Fodor Gábor pártelnök és Bodnár Zoltán főpolgármester-jelölt is. Bodnár Váradi András, a szombaton elgázolt Együtt-PM-es jelöltről azt mondta, hogy
az ő sorsa az elmúlt négy esztendőben a legfontosabb tükre és kifejeződése az Orbán-rendszernek.
Annak a rendszernek, ami ellen Bodnár szerint az MLP is küzd.
A választással kapcsolatban azt mondta, egyelőre nem tudják, hány szavazatot kaptak a jelöltjeik, de megköszönte azoknak, akik rájuk szavaztak. Szerinte azt a céljukat, hogy megmutassák magukat a liberálisok, elérték. Bodnár reméli, hogy a jövőben nem szitokszó lesz a liberalizmus, és főleg a fiatalok körében is népszerűvé tudják tenni a liberalizmust.
A terem egyébként mostanra megtelt.
Rovataink a Facebookon