Béla
4 °C
15 °C

Orbán Viktor: Feljöttünk a pincéből a földszintre

2014.10.13. 13:49 Módosítva: 2014.10.13. 14:34

A vasárnapi önkormányzati választásokon óriási fölénnyel nyert a Fidesz és a KDNP, de ahogy áprilisban, májusban, most is fölényesen győzött az ország, mondta Orbán Viktor a választás eredményeit értékelve a parlamentben. 

Orbán szerint a mostani választás végkifejlete egy soha nem tapasztalt összefogás, együttműködés és egység. Azt pedig Adenauertől és De Gaulle-tól megtanulhattuk, hogy a felemelkedéshez nemzeti egység kell. Az egység erejét jól kell felhasználni, ez a kormány és a kormánytöbbség felelőssége. Már 2010-ben is világossá tették:

a teljes foglalkoztatottság elérése a cél, hogy munkába állítsák Magyarországot.

A miniszterelnök szavai szerint ennek eddig útjában álltak „az eltérő közgazdasági divatok”, a cinizmus és a széthúzás. Orbán szerint ha az egység erejét jól használjuk föl, eljuthatunk a teljes foglalkoztatásig:

Ha kitartunk a valamit valamiért politikája mellett, és nem engedünk a valamit semmiértnek. 

2010-ben 1,8 millióan fizettek adót alig valamivel több mint 3 millióan dolgoztak, ma 4 millióan dolgoznak és ennyien is fizetnek közterhet, a gazdasági növekedés 3 százalékos. A roma közösség saját kimutatása szerint 57 ezer olyan roma család van, amely életében most állt először munkába, jegyezte meg a kormányfő.  A munka tartást, önbecsülést ad, nem utolsósorban pedig pénzt is hoz.

Az ország mára megtanulta, hogy a jobb életet nem lehet spekulációsra, segélyre, hitelre alapozni, mert az a homokra épített ház esete, ami után összeomló életek, összeomló gazdaság és összeomló ország marad, mondta a kormányfő. A jobb életet ideológiákra sem lehet építeni, mert „ha az ideológiát majmolod, hamar orra buksz az első buckában”. A statisztikákkal is vigyázni kell, mert „ha az egyik ember naponta két sült csirkét eszik meg, a másik pedig egyet sem, akkor a statisztika szerint naponta mindenkinek egy csirke jut”.  

A kormány ehelyett a józan ész alapján áll és a valóságból akar meríteni. Orbán szerint a helyzet javul, az irány jó.

Európa pincéjéből följöttünk a földszintre. Most kell nekivágni az emeleteknek.

Lehetőség van újabb munkahelyeket teremteni, újabb lépéseket tenni a munkaalapú társadalom felé. A jóléti társadalmak azért rendültek meg, mert kiderült, hogy a jólét nem alapja semminek, legfeljebb a következménye.

A kormány ezért nem a munkanélküliséget, hanem a munkát támogatja ezután is. Továbbra is a családokat állítják középpontba, hogy ne kelljen senkinek a munkahely és a család közötti választás csapdájába esni. Beszédét Orbán ezzel zárta:

A Fidesz-KDNP a háromharmadot fogja szolgálni, meghallja azok hangját, akik nem rájuk szavaztak.

Parlamenti reakciók Orbán beszédére

Schiffer András (LMP): A Fidesz ugyanazt a szélsőjobboldali gazdaságpolitikát folytatja, mint anno az SZDSZ partnereként a Liberális Internacionáléban. Az ország pénzügyi-gazdasági helyzetéhez hozzátartozik a 3000 milliárdos ellopott magán-nyugdíjpénztári vagyon ellenére is növekvő államadósság, és az, hogy a gazdasági struktúra átalakulása miatt kiszolgáltatott, összeszerelő országgá váltunk. 

Vona Gábor (Jobbik): A Jobbik stabilan a második erővé vált Magyarországon, a kormánynak a jövőben a vitákat vele kell majd lefolytatni, miután a baloldal széthullott. Fidesz ráadásul a Jobbik programját hajtotta végre, erre példa a rezsicsökkentés, a bankok elszámoltatása, a devizahitelek forintosítása, a keleti nyitás és a kettős állampolgárság. Félmillió ember egzisztenciális okokból külföldön dolgozik. A közmunkaprogram nem foglalkoztatási, hanem szociális kérdés. A magyar-cigány együttélésre pedig humánus megoldást kell találni, mert súlyos feszültségek vannak, bombán csücsülünk, „Magyarország belső Trianonja” épül. 

Tóbiás József (MSZP): A kabinet az elmúlt négy évben kiüresítette az önkormányzatiság eszméjét, elvonta hatásköreit, „otthagyva” a legfontosabbat, a szociális rendszert. A valóság az, hogy ma minden harmadik gyermek nélkülöz és 3,4 millióan nem keresnek többet 65 ezer forintnál. Az unortodox gazdaságpolitika következtében mélyül a szegénység Magyarországon. A kormány biztosítson minden feltételt az önkormányzatoknak, hogy képesek legyenek kezelni a társadalmi krízist.