Újabb választás, újabb Schmuck-indulás

2014.10.14. 13:04

Látóhatáron van egy országgyűlési időközi választás, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának elnöke máris megjelent a színen.

A Szocdemek közleményben jelentették be, hogy a párt angyalföldi és újpesti tagszervezete kedden összevont jelölőgyűlést tartott a Budapest 11-es választókörzetet érintő időközi országgyűlési választás ügyében.

A mandátum egyébként Kiss Péter szocialista képviselő halála miatt üresedett meg.

A közlemény szerint a jelölőgyűlésen Schmuck Andor, a párt elnöke egyhangú támogatást kapott, amelyet tisztelettel elfogadott. A párt budapesti elnöksége a két alapszervezet közös jelöltjét jóváhagyta.

levlifestream-4204
Fotó: Hernádi Levente Haralamposz

A közlemény nem részletezte, hogy hányan vettek részt a körzet szocdem taggyűlésén. Újpesten az önkormányzati választáson sem indult a párt, és a Szocdemek–Újpest Facebook-oldalán február 19-én volt utoljára friss bejegyzés.

Schmuck Andor 15 évig élt a választókerületben, és 4 évig, 1994-től 1998-ig egyéniben megválasztott önkormányzati képviselő volt Újpesten. A párt elnöke kijelentette: „A megmérettetés egy újabb esély, hogy a szociáldemokrata politikus képviselje a nehéz sorban élő emberek akaratát a parlamentben.”