Ebola: rémhírterjesztésért feljelentést tesz az ÁNTSZ

2014.10.15. 16:27

Rémhírterjesztés miatt feljelentést tesz az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ), miután egy internetes portál azt közölte, hogy „lázzal, piros pöttyökkel a bőrén és más ebolás tünetekkel” szállítottak egy beteget a „pécsi kórházba”. 

Megvan a protokoll

Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal által kiadott eljárásrend szerint, amennyiben egy betegnél ebola-láz gyanúja merülne fel, akkor az illetőt az erre alkalmas mentőautóval a fővárosi Egyesített Szent István és Szent László Kórházba szállítanák, ahol elkülönítve, az ilyen jellegű betegek ellátására kialakított kórteremben helyeznék el  – áll az ÁNTSZ közleményében, jelezve, hogy „ebolás tünetekkel” senkit sem szállítanak egyszerűen a legközelebbi kórházba.

Az ÁNTSZ szerint pontos menetrendje van annak, hogy kit lehet ebolagyanúsnak tekinteni, ehhez nem elég, hogy az érintett az ebola kezdeti stádiumához hasonló – a maláriával egyébként könnyen összekeverhető – tüneteket mutat.

„Az ebola-láz gyanúja epidemiológiai szempontból csak akkor merül fel, ha az illető találkozott / érintkezett ebola-lázban szenvedő beteggel. Csak és kizárólag a klinikai és epidemiológiai feltételek együttes teljesülése esetén beszélhetünk az ebola-láz gyanújáról” – írta az ÁNTSZ.

A gyanú igazolása az Országos Epidemiológiai Központ Nemzeti Biztonsági Laboratóriumában (NBL) elvégzett diagnosztikai vizsgálat eredménye alapján történik.  „Az NBL Speciális védelmi rendszerekkel biztosítja a legveszélyesebb kórokozók diagnosztikáját, valamint azt, hogy az ezekkel való munkavégzés a dolgozókra, és a környezetre se jelentsen kockázatot. Hasonló laboratórium Közép-Európában csak Magyarországon működik, és egész Európában is csak néhány ilyen létesítmény található” – áll a közleményben.

Alacsony kockázat

Az ÁNTSZ hangsúlyozza, hogy továbbra is kevés az esélye annak, hogy az ebola vírusa Magyarországra kerüljön, annak pedig szinte semmi esélye, hogy járvány törjön ki. Ebben szerepet játszanak a megfelelő higiénés viszonyok és a betegkövetést biztosító egészségügyi ellátó rendszer fejlettsége, amellyel összevethető nincs a járványtól szenvedő Nyugat-Afrikában.

Tünetmentes beteg nem terjeszt

A betegség a levegőben nem terjed, csupán a beteg ember – vagy fertőzött denevér, gorilla – testváladékán, vérén keresztül, közvetlen kontaktussal terjed. Ellentétben a maláriával szúnyogok sem terjesztik.

A lappangási idő három hét, ám amíg a beteg tünetmentes, nem is terjeszti a vírust.

„Az ÁNTSZ nyomatékosan kéri az internetes oldalak szerkesztőit, hogy a hozzájuk eljutó, esetleges ebola-fertőzésről szóló hírek közlése előtt tájékozódjanak az információ megalapozottságáról” – tudatta a közlemény.