Sokáig nem látta orvos a megvert sakkozót

2014.10.16. 10:48

Lékó Péter nemzetközi sakknagymestert is tanúként hallgatták meg a Szegedi Törvényszéken, ahol Szaúd Mohamed al-Marzúki bántalmazási ügyét tárgyalják. Az egyesült arab emírségekbeli sakkvezetőt 2012 júniusában verték meg járőröző rendőrök, akik azt hitték, hogy illegális migránsokra bukkantak.

Az arab férfi és társa azt hitte, ki akarják rabolni őket, nem gondoltak igazoltatásra, ezért futásnak eredtek.

Mohamed al-Marzúkit több száz méteres autós és gyalogos üldözés után érték utol, azután, hogy egy taxi elé vágott. A férfit elmondása szerint a földre rántották, majd testét és fejét ököllel ütni, és rugdosni kezdték.

Az ügyben két rendőr és egy civil állt a törvényszék elé. A törzsőrmestert és az őrmester hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettével, közúti veszélyeztetéssel, valamint súlyos testi sértés kísérletével, a harmadrendű vádlott taxisofőrt közúti veszélyeztetéssel vádolja az ügyészség.

Az arab sakkozókat vendégül látó Lékó Péter a legkomolyabb problémának azt tartja, hogy két, két és fél óra telt el addig, míg a férfi megfelelő orvosi ellátást kapott.

Tóth Tibor tanácsvezető bíró felolvasta Lékó Péter korábbi vallomásait, amelyekben a nagymester úgy emlékezett, a sértett barátja arról számolt be, Szaúd Mohamed al-Marzúkit bántalmazták a rendőrök.

A tárgyaláson korábban több tanút is meghallgattak. A rendőr vádlottak járőrvezetője társai vallomását támasztotta alá. A férfi elmondta, amikor találkoztak a két arab férfival, nyakában viselte szolgálati jelvényét, felmutatta szolgálati igazolványát, többször angolul figyelmeztette őket, hogy rendőrök, és az okmányaikat kérte tőlük.

A tárgyaláson több a helyszín közelében dolgozó tanút is kikérdeztek, akik egymásnak ellentmondó vallomásokat tettek, az arab férfi bántalmazását azonban egyikük sem látta.

A bíróság a perben a műszaki szakértői vélemény kiegészítése után hozhat első fokon ítéletet.