Jolán
7 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

Szijjártó: Nincs kitiltott kormánytag

2014.10.18. 17:06

Egyetlen egy kormánytagot sem kerestek meg az amerikaiak azzal, hogy ki lennének tiltva az Egyesült Államokból Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint. "Ha egy kormánytagot megkerestek volna, nyilván szólt volna a külügynek" - mondta szombati sajtótájékoztatóján a miniszter. Azt mondta, hogy amikor pénteken a nagykövetség ideiglenes ügyvivőjével beszélt, André Goodfriend nem említette neki, hogy kormánytag is érintett lenne, és "az ügyvivő tíznél kevesebb kitiltott magyar állampolgárról beszélt."

Szijjártó továbbra sem nevezte meg, kikről lehet szó, mint mondta, neki semmilyen magyar állampolgár nem jelezte, hogy értesítették volna ebben az ügyben. Ezért továbbra is kéri az Egyesült Államoktól a hiteles információkat, hogy milyen korrupciós ügyről van szó, mert ő azt állítja, nem tudja.

Szijjártó azt is mondta, kedden Washingtonba utazik, ahol hivatalos tárgyalásai lesznek, és reményei szerint ott tisztázhatják az ügyet. A külföldi útja miatt nem tud részt venni a nemzetbiztonsági bizottság és a külügyi bizottság jövő heti ülésein, ezeken Magyar Levente államtitkár fogja helyettesíteni. Bejelentette, hogy Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető javaslatára szorgalmazzák, hogy a nemzetbiztonsági bizottság nyílt ülést tartson az ügyben, és azt mondta, a kormány a teljes nyitottság és átláthatóság pártján áll.

Az MSZP-n nem múlik

Molnár Zsolt a nemzetbiztonsági bizottság MSZP-s elnöke erre úgy reagált az Indexnek, hogy támogatja a nyílt ülést, de ez nemcsak a politikusok akaratától függ. Ha a titkosszolgálati vezetők az ülésen jelzik, hogy minősített adatokról szeretnének beszámolni, el kell rendelni a zárt ülést.

 A sajtótájékoztatón az újságírók többször és többféleképpen megkérdezték tőle, hogy kiket érinthet ez az ügy, hogy próbálják ezt megtudni, terveznek-e valamilyen vizsgálatot, de Szijjártó csak azt hajtogatta, hogy nincsenek hiteles információi. (Az összes cikkünket a kitiltásrólitt találja >>>.)

André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője egy pénteki háttérbeszélgetésen azt mondta, hogy magyar kormányzati tisztségviselők azok, akik nem léphetnek be az Egyesült Államokba, mivel az amerikai hatóságok szerint korrupcióban érintettek. Az M1 Híradójának adott interjúban André Goodfriend viszont már kormánytagokat említett. Az ügyvivő azt mondta, "ha egyes személyek, korrupt kormányzati tisztségviselők sértik az Egyesült Államok érdekeit, akkor a mi törvényeink lehetőséget biztosítanak arra, hogy számukra megtiltsuk a belépést az Egyesült Államokba".

Az ügyvivőt pénteken bekérették a Külgazdasági és Külügyminisztériumba. Fülöp Judit, a tárca sajtófőnöke szerint Magyarországnak és az Egyesült Államoknak is az az érdeke, hogy minden korrupciógyanús esetre fény derüljön, és minden ilyen esetet megfelelő alapossággal, átláthatóan és a törvényeknek megfelelően vizsgáljanak ki.

Az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége mostanáig nem közölte, hogy kik azok a magyar állampolgárok, akikkel szemben beutazási korlátozást vezettek be, és eddig nem árultak el részleteket sem az állítólagos korrupciós ügyekről.