Aliz
3 °C
12 °C
Index - In English In English Eng

Tarkón lövetésről beszélhetett Kecel fideszes polgármestere

2014.10.20. 21:19 Módosítva: 2014.10.20. 21:30

Haszilló Ferenc, Kecel nemrég harmadjára is megválasztott fideszes polgármestere kivégzésekről beszél, zsidózik és cigányozik, állítja a Magyarnarancs.hu a birtokába került felvételekre alapozva. A portálnak a helyi média egyik korábbi munkatársa azt állította, Haszilló hallható a felvételen, amit szerinte egy véletlenül bekapcsolva maradt mikrofon rögzített egy interjú után, 2012-ben.

A felvétel elején Haszilló arról beszél, hogy ha nem lenne polgármester, „menne ki a picsába, Svájcba zongorázni" összejönne neki 2,2 millió havonta, „meg még amit összezsiványkodik az ember, mert itthon vagy még mellette tíz hónapot, és mellette gengszter is".

Haszilló Ferenc egyébként tavaly egy húszperces interjút adott a zenéről a helyi tévének, a műsorban szó volt külföldi zongoristakarrierjéről is.

A most kiszivárgott felvételen a politikára terelődik a szó, Haszillió előbb azt mondja, hogy „szájba rúgná a fakéregetőket", majd arról beszél, hogy szintén szájba rúgott volna egy cigány gyereket a szertárban. Haszilliónak Daniel Cohn-Benditről is megvan a véleménye: „geci zsidó", mondja.

De Demszkyvel és Kókával már nem finomkodik.

Haszilló szerint a kétharmados többségnek vissza kellene állítania a halálbüntetést, mert ő nemzetárulás miatt kivégezne öt-hat embert, méghozzá tarkón lövéssel.

Haszilló szerint nagyon sok dologban igaza van a Jobbiknak, a Fidesz háromnegyedét pedig kitenné a pártból. A polgármestert kereste a Magyar Narancs, de nem érték el.