Közel 35 millióért őrizték a Sirályt

2014.10.21. 23:21

Havi 1,8 millió forintjába került Budapestnek, hogy előbb bezáratta, majd biztonsági személyzettel őriztette a Sirály klubot, számolt be az RTL Klub esti híradása. A Király utcai épület immár másfél éve üresen áll, a főváros pedig nagyjából annyiért szeretné kiadni, amennyit a Sirály is fizetett érte.

A hely például a Fidesz székházát elfoglaló diákok kedvelt találkozóhelye volt, amíg a tüntetés után ki nem ürítette az önkormányzat

– konferálta fel a hírt Szellő István.

Schönberger Ádám, a Sirályt üzemeltető Marom Egyesület nevében elmondta: két évvel ezelőtt egymillió forintos nagyságrendű összeget kínáltak az önkormányzatnak, az egyezség azonban végül nem jött létre.

A hivatalos indoklás szerint a klubnak az épület életveszélyes állapota és a rendezetlen tulajdonviszonyok miatt kellett bezárnia.

Az egykori Sirályt azóta biztonsági őrök vigyázzák (a jelzés szerint: éjjel-nappal), ám az RTL stábja  a helyszínen  senkit sem talált. A Fővárosi Vagyonkezelő a Vs.hu-nak elárulta: havi 1,8 millió forintot fizetnek a megbízott biztonsági cégnek.

Másfél év után, augusztusban ismét pályázatot írtak ki, aminek értelmében havi nettó 944 ezer forintért adnák ki a korábban még életveszélyesnek kikiáltott épületet.  Az RTL információi szerint ez a pályázat eredménytelen volt, ezért hamarosan valószínűleg újabbat írnak majd ki.

A Fővárosi Önkormányzat közben úgy tájékoztatott:

Az egyesület távozása, a szükséges őrzés fenntartásán túl, semmiféle veszteséget nem okozott a Fővárosi Önkormányzat számára.

A szükséges őrzés – annak minőségét nem vitatva – azonban közel 35 millióba került, a kiürítéssel pedig a Marom egyesület által kínált csaknem 20 millió forintról mondtak le.