Ha kívül nincs, belülről jön a Fidesz ellenfele

D  US20140531002
2014.10.22. 11:17
Különleges harc volt Kiskunfélegyházán, ahol a Fidesz csaknem minden jelöltje és a polgármester is vereséget szenvedett a Fidesszel szövetséges Lezsák Sándor Nemzeti Fórumától. Az egyesület tagjait nem sokkal korábban kizárta soraiból a kormánypárt, de van, akinek ennyi nem elég és bosszút akar: még Kósa Lajos is azzal kampányolt, hogy Lezsákék akciójának további következményei lesznek. Így kerül szembe saját magával a jobboldal, ha kívül nem marad igazi ellenfele.

Kevés helyen szenvedett el akkora vereséget a Fidesz, mint Kiskunfélegyházán. A kormánypártnak csupán egyetlen egyéni jelöltje nyert a tízből, és az újrainduló polgármester is rendesen kikapott. A Fidesz zakójához a baloldalnak persze semmi köze, de még a Jobbiknak sem. A vereséget az országház fideszes alelnöke, Lezsák Sándor vezette, évekkel ezelőtt az MDF-ből kivált Nemzeti Fórum mérte a pártra.

Képzeld, megszüntetik a kézilabda-szakosztályt és kosárlabdát csinálnak helyette. Már nincs szükség Kapusra.

Állítólag ez vicc kering Kiskunfélegyházán azóta, hogy a Fidesz jelöltje, Kapus Krisztián vasárnap elvesztette polgármesteri székét.

Sanyi bátyám

Pedig a 30 ezres Bács-Kiskun megyei városban a Fidesz mindent megtett Kapusért: Kósa Lajos a választások előtti héten világossá tette, hogy őt támogatják, és azt ígérte, hogy Lezsák különutas döntésének következményei lesznek. A párt ügyvivő alelnöke szerint Lezsák pánikol, mert fogy körülötte a levegő. „Sanyi bátyámnál ellentmondásosabb személyiség kevés van a mai magyar politikai életben, hiszen elévülhetetlen érdemeket szerzett a rendszerváltásnál és nagy csomó minden fűződik hozzá később, ami elfogadhatatlan, mint például az is, amit ebben az ügyben is tett” – idézte Kósát a beszámolói alapján egyértelműen Kapust támogató Hírösvény nevű portál.

Az alelnök szerint a választások után nehéz helyzetbe kerül a 2010-ben ebből a körzetből egyéni parlamenti mandátumot szerzett Lezsák, mert az egykori MDF-alapítónak – és a párt egyik lebontójának – majd Kapusnál kell kopogtatnia, ha újra képviselő akarna lenni.

Kiskunfélegyháza borított

Volt olyan helyi politikus, aki szerint október 12-e után beindul a gépezet Lezsákkal szemben, ezt azonban keresztülhúzhatta a választási eredmény Kiskunfélegyházán: Kapus csak 24 százalékot szerzett, szemben a nemzeti fórumos Csányi József 55 százalékával, és az egyéni mandátumról is bőven lemaradt.

Mindezt úgy, hogy a Jobbik-induló és a baloldal közös jelöltje is 10 százalék alatt teljesített a 2010-ig MSZP-s polgármester vezette városban.

A szavazók tehát a jobboldalon maradtak. „Nem a Fideszre, hanem Kapusra mondtak nemet” – vázolta fel a helyzetet Réczi László. A 37 éves ügyvéd – az 1977-ben világbajnok birkózó Réczi László fia – szintén a Nemzeti Fórum színeiben nyert mandátumot. A győzelem valószínűleg azt is jelenti, hogy ha tervben is volt a Fidesz egyes köreiben a nyílt fellépés Lezsákkal szemben, ez jó időre elmarad.

Réczi szerint egyéniben azért veszítettek a Fidesz jelöltjei, mert őket is Kapussal azonosították a választók. A kampányban mindenütt közösen mutatkoztak, a nyilatkozatok javát is Kapus adta saját jelöltjei helyett.

Házhoz ment a Fidesz a vereségért

Kapus a polgármesteri működésével hamar magára haragította a város önkormányzatának fideszes

Diplomadömping

A 41 éves Kapus a Fideszen belül a 2006-os választások után kezdett felfutni. A 2010-es országgyűlési választások kampányában az is kiderült róla, hogy tizenkét diplomája van, életének egy szakaszában évente szerzett egy-egy újat. A magyar szakos tanári és könyvtárosi, katolikus hittanári, egészségfejlesztő mentálhigiénikusi, közoktatási vezetői, könyvtári informatikusi, orosz nyelv és irodalom szakos tanári, társadalom és állampolgári ismeretek szakos tanári, művelődésszervező és ifjúsági szakértői diplomakollekciójával Kapus nemcsak a városban, de a parlamenti képviselők között is túltett mindenkin.

tagjait, két évvel ezelőtt lényegében lemondásra szólították fel. Az egykori frakciótagok a város vagyongazdálkodása ügyében – különösen a kórház működését illetően – gyanították több esetben a polgármester büntetőjogi felelősségét. A Fidesz-frakció és a polgármester kibékülése nem sikerült, ezért többen inkább kiléptek a frakcióból.

De Kapussal igazából már 2010-es győzelme után elkezdődtek a helyi konfliktusok: a Fidesz-frakcióból még abban az évben kilépett Gyenes Attila, a város gazdasági bizottságának elnöke, majd 2012-ig távozott Bense Zoltán és Horváth Gábor is. Végül tavaly nyáron a Fidesz helyi szervezete leváltotta az elnöki posztról Kapust, helyére Balla Lászlót téve. Idén júniusban arról is döntöttek, hogy Kapus helyett Csányi József vállalkozót indítják a polgármesteri posztért.

Ha a történet itt ért volna véget, akkor minden bizonnyal a győztesek neve mellett a Fidesz logója állna.

A döntés azonban nem ment át a párt megyei és országos választmányán, ahol kitartottak Kapus mellett. Augusztusban Kapus bemutatta a Fidesz új egyéni jelöltjeit is. Lezsák Sándor akkor közleményt adott ki, tudomásul véve a döntést, bár felhívva a figyelmet, hogy a helyi Fidesz mást jelölt. Néhány nappal később azonban Lezsák és a Fidesz-tagokból álló Nemzeti Fórum bejelentette: önállóan indulnak a Fidesz hivatalos jelöltjei ellenében.

A renitens Fidesz-tagokat – Gyenest, és a helyi Fideszt vezető Ballát – a párt ezután augusztus 27-én kizárta. Sokat nem bánkódtak, október 12-én mindegyikőjük mandátumot szerzett.

Fidesz, Fideszebb

„A párt alapszabálya alapján automatikusan kizárásra kerültem a pártból” – mondta Balla, tudomásul véve, hogy így már nem tagja a Fidesznek. Igaz, a párttal ettől még nem veszítette el a kapcsolatát.

„A Fidesz-tagság nagy többsége jelenleg is mellettünk áll, a kampányban nekünk segített. A Kapus Krisztián vezette „Fidesz" még csak jelölteket sem tudott állítani a pártból, külsős, korábban teljesen más politikai elveket valló kalandorokkal futottak neki a választásoknak a helyi szervezet legitimációjának hiánya miatt” – jelentette ki a politikus, aki attól sem tart, hogy a kiskunfélegyházi helyzet a Fidesznél valódi belső konfliktushoz vezetne.

Lezsák Sándor és a Fidesz vezetése között tudtunkkal semmilyen konfliktus nincs. Információink szerint Orbán Viktor teljes bizalmát élvezi.

Egy személyi kérdésben nem volt egyetértés, hiszen mi nem a Fidesz, hanem Kapus Krisztián ellen indultunk el a választásokon. Szerencsére a választók egyértelműen eldöntötték, hogy kinek volt igaza” – közölte Balla. Nem vitatja azt sem, hogy a Fidesz országos választmánya felülbírálhatta a helyi döntést a polgármesterjelölt személyéről, azonban szerinte „szabályosan jártak el, de nem helyesen".

Büntetést kap Kiskunfélegyháza?

Az önkormányzati választások előtt Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke finoman befenyítette a településeket, remélve, hogy „a választópolgárok olyan vezetőket fognak választani október 12-én, akik a kormánnyal szeretnének saját településük fejlesztése és jövője érdekében együttműködni”. Hasonló nyilatkozatot tett Orbán Viktor is.

Bár a Nemzeti Fórum nem a Fidesz, Réczi szerint az egyesület a kormány politikájával egyetért: „Nem hiszem, hogy később gondot okozhatna az együttműködésben, hogy nem az a címke van rajtunk, hogy Fidesz”. A két szervezet között együttműködési szerződés van, ami a helyi politikus szerint eddig is jól működött és ezután is működni fog.

Balla pedig azért nem gondolja, hogy a város EU-s támogatási pénzektől eshetne el, mert Lázár János azt nyilatkozta, nem a vezetés politikai színezetét fogja nézni, hanem, hogy mi a programja. Ami pedig a Nemzeti Fórum esetében nem tér el a Fideszétől.

Belátták, hogy nem volt jó a Kapus

Most már látom, hiba volt Kapus Krisztián feltétlen támogatása

– mondta az Indexnek Kerényi János, a Fidesz regionális igazgatója. Kerényinek már korábban is volt dolga Kapus miatt. 2012-ben az Index is beszámolt róla, hogy az ő irodájában végződött a polgámester és a Fidesz-frakció vitája. A gazdálkodási ügyek miatt kialakult ellentétben akkor is megvédték Kapust, mondván, hogy a nehéz helyzetben lévő város nem engedheti meg magának, hogy hónapokig vezető nélkül maradjon. 

A pártigazgató szerint viszont most már egyértelmű, hogy a Kapushoz hasonló konfrontatív, sok botrány kavaró személyiségekkel a Fidesz sem tud sikert elérni. A pártigazgató szerint azonban nem volt más választása, mert Kiskunfélegyházán a rendelkezésre álló tartalékokkal, így Lezsák emberével is bajok voltak: szerinte Csányi József mögé sem állhatott a párt.

Kerényi szerint Lezsák és ő is elment a falig, és végül ez az eredmény sült ki a konfliktusból. 

A jelek szerint a vereség véget vet az ex-polgármester Kapus politikai karrierjének, aki bár listáról bejutott az önkormányzatba, de többé nem számolnak vele a pártban.