Németország azt várja, hogy kötelezzük el magunkat a liberális demokrácia mellett

2014.10.27. 23:42 Módosítva: 2014.10.27. 23:45

Sem a magyaroknak, sem a németeknek, sem Európának nem áll érdekében, hogy Magyarország politikailag és gazdaságilag is elszigetelődjön

- mondta Michael Roth, a német külügyminisztérium európai ügyekért felelős államminisztere Budapesten hétfőn egy sajtóbeszélgetésen. A miniszter - aki a német kormány álláspontját ismertette -  szerint aggodalomra ad okot többek között a reklámadó, a médiaszabályozás, az internetadó, a földtörvény, az alkotmányozás körülményei, a sarkalatos törvények meghozatala és Orbán Viktor tusványosi beszéde.

Mint mondta, az elmúlt években egy sor olyan döntés született Magyarországon, amelyek, ha elszigetelten nézik azokat, még nem adnak okot különösebb aggodalomra. "Ha azonban az egyes építőkövek egy mozaikká állnak össze, akkor arról beszélni kell".

Roth úgy véli, hogy Európa nem elsősorban belső piac vagy valutaközösség, hanem az értékek uniója, és éppen ezért az unióban nem tekinthető érvényesnek az egyes országok belügyeibe való be nem avatkozás klasszikus tilalma, éppen ellenkezőleg, barátoknak kötelessége nyíltan és őszintén beszélni egymással, írja beszámolójában a Portfolio.

A német baloldali politikus Orbán tusványosi beszéde kapcsán elmondta, az európai demokrácia liberális demokrácia volt, ma is az, és a jövőben is az marad,

remélem, hogy az elkövetkező hetekben, illetve hónapokban sikerül tisztázni, hogy Magyarország természetesen szintén elkötelezett e liberális demokrácia mellett.

Roth szerint erről nincs mit tárgyalni. Úgy vélte, Magyarország az unió közepén fekszik, és politikailag is a középhez kell tartoznia.

Mint emlékezetes Orbán Viktor július végén azt mondta, hogy "ami Magyarországon ma történik, értelmezhető úgy, hogy a mindenkori politikai vezetés arra tesz kísérletet, hogy az emberek személyes munkája és érdeke, amelyet el kell ismerni, az a közösség, a nemzet életével szoros összefüggésben álljon, a kapcsolat megmaradjon, ez a kapcsolat erősödjön. Vagyis a magyar nemzet nem egyének puszta halmaza, hanem egy közösség, amelyet szervezni, erősíteni és építeni kell. Ilyen értelemben tehát az az új állam, amit Magyarországon építünk, illiberális állam, nem liberális állam. Nem tagadja a liberalizmus alapvető értékeit, mint a szabadság, de nem teszi ezt az ideológiát az államszerveződés központi elemévé, hanem egy attól eltérő, sajátos nemzeti megközelítést alkalmaz.”