Tizenötmillió is lehet a tarifa Ausztriáig

2014.10.29. 17:08

Az Ausztriába igyekvő illegális határátlépők jelentős része Magyarországon keresztül tud eljutni céljához - írja az MTI az osztrák Szövetségi Bűnügyi Hivatal tavalyi évet elemző jelentésére hivatkozva. Az Afganisztán, Pakisztán illetve a Közel-Kelet felől érkező menekültek a Balkánon, majd hazánkon keresztül jutnak el az osztrák határhoz. Az Ausztriába igyekvő illegális bevándorlók 33 százaléka próbálkozik ezen az útvonalon, ezzel ez a második legforgalmasabb útvonal. Első helyen (44 százalék) Olaszország áll, ide elsősorban Észak-Afrikából vagy szintén a Közel-Keletről, de Törökország felől hajóval érkeznek a menekültek. 

Az osztrák Bűnügyi Hivatal felmérése szerint egy út általában öt és kilencezer euróba kerül (két-, hárommillió forint), de a menekülni akarók növekvő száma miatt az árak már sokszor elérik akár a tizenötezer eurót (ötmillió forint) is. Az összeg tíz százalékát kell előre kifizetniük, a fennmaradó összeget pedig az út végén. A csempészek nagyrészt 20 és 40 év közötti férfiak.  A migránsok 76 százaléka férfi, és mintegy felerészben leginkább 19 és 30 év közötti életkorban vannak.

Az utazás nem veszélytelen, főleg az iráni-török határvidék, illetve a Mali és Algéria közötti sivatagos rész rizikós. Az erre specializálódott terroristák rendszeresen elrabolják vagy kifosztják az embereket.